Ki ígért boldogságot?

Pár éve részt vettem egy lelkész által vezetett személyiségfejlesztő gyakorlaton, ahol az értékek kérdését jártuk körül. Gyorsan kiderült, hogy a boldogság és a szeretet a csoport tagjai számára a két fő érték. Ez egyértelműnek is tűnt, az azonban meglepett, amikor a csoportvezető azt mondta, hogy a Biblia nem a földi életre ígéri a boldogságot, hanem a túlvilági létre.

Ebben az életben elérhető?

Mivel az életünk véges, és a külső és belső körülményeink folyamatos változásban vannak, elképzelhetetlen, hogy megvalósíthatnánk azt az állandó harmóniát, jó érzést és örömet az életünkben, amit általánosan boldogságnak gondolunk. Logikus és érthető volt a magyarázata arról, hogy a kapcsolatokon keresztül megélt szeretet megtapasztalása a feladatunk, és nem az örök boldogság megélése. Mégis valahogy kényelmetlenül éreztem magam, hallgatva az érvelését.

Azóta sok idő telt el, de gyakran eszembe jut ez a gondolat, amikor a pácienseim életük céljaként a boldogságot említik. Mintha lenne egy különleges megállapodás, amelyben szerepel, hogy mindenkinek jár a boldogság, ha elég ügyesen éljük az életünket. Egyetértünk benne, hogy a boldogság jó, a boldogság szép, a boldogság kell. De vajon tényleg boldogságra lettünk teremtve?

Túl sokat agyalunk

Valójában a fizikai és pszichés rendszer, amit önmagunkként ismerünk, úgy fejlődött ki, hogy segítse a túlélésünket. A tudatunk olyan folyamatokat használ a mai napig, amelyek segítik a lét- és fajfenntartást, de sajnos a boldogságunkat nem növeli.

Elsődlegesen az agyunk regisztrál minden bejövő jelzést, és értékeli ezeket abból a szempontból, hogy segít-e nekünk életben maradni, vagy sem. Ha igen, szívesen megközelítjük az ingerforrást, ha nem, inkább eltávolodunk tőle.

Nagyon hasznosnak tűnik ez a pillanatok alatt lezajló folyamat, de ha jobban belegondolunk, a bennünket érő rengeteg inger és azok folyamatos értékelése állandó munkára készteti az agyunkat, egy perc időt sem hagyva a megnyugvásra. Túl sokat gondolkodunk, „túlagyalunk” mindent, és csak ingerültebbek leszünk.

Amikor relaxációt tanultam, a legnehezebb dolgom éppen ezzel volt, az agyam állandóan új és új dolgokra hívta fel a figyelmemet, értékelve azokat. Dühös lettem, ami csak tovább rontotta a helyzetet, hiszen a vágyott és elképzelt teljes nyugalomtól még távolabbra vitt. Sok gyakorlással eltöltött óra után jöttem rá, hogy az agyam pontosan azt teszi, amit tennie kell. Regisztrál és értékel. Valójában ez se nem jó, se nem rossz, csak egy létező folyamat. Nincs is vele semmi dolgom relaxáció közben. Így most nem küzdök a „rossz” gondolatok ellen, a „jó” boldogság eléréséért, csak figyelem, mi történik.

Miért gyártunk negatív forgatókönyveket?

A másik mechanizmus, ami túlélés szempontjából rendkívül fontos, hogy kitaláljuk, mi fog történni a jövőben, és levonjuk a tanulságokat a múltról. Ezért aztán az agyunk folyamatos forgatókönyveket gyárt „mi lenne, ha”, „jobb lett volna” „ha így történt volna”, „a legrosszabb, ami történhet” címekkel, és kidolgozzuk, hogyan élhetnénk túl a veszélyes helyzeteket.

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a túlélés szempontjából a jó hírek nem számítanak, csak a rosszak, hiszen azok fenyegetnek bennünket, rögtön megérthetjük, hogy miért gyártunk horrorisztikus forgatókönyveket. Igyekszünk felkészülni minden veszélyre, amit csak elképzelni tudunk. A valódi gond az, hogy agyunk nagyon találékony, a testünk viszont szófogadó, és ha elképzelt vészhelyzetet jelez az agy, a test úgy reagál rá, mintha valódi lenne. Szorongunk, félünk, feszültek vagyunk, pedig még csak a reggeli újság első oldalát olvastuk el egy kellemes őszi reggelen.

És a többiek?

Tegyük fel, befejeztük a hírek áttanulmányozását, és pár percre meglátogatunk egy közösségi oldalt. Látjuk, hogy a barátaink nyaralni voltak, gyermekük született, csodás vacsorát főztek, az év legizgalmasabb buliján voltak, megszerezték a rég áhított állást. Mindez nagyszerű, és örülnünk kellene, csakhogy bekapcsol egy újabb túlélőprogram, az összehasonlítás.

Csoportban biztonságosabb élni, mint egyedül, ennek feltétele pedig, hogy jól illeszkedjünk a csoporttagok közé. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk ítélni, folyamatosan hozzámérjük magunkat minden létező szempontból a csoportunk tagjaihoz. Elég szép, okos, erős, gazdag vagyok ahhoz, hogy elfogadjanak a csoporttagok?

Beilleszkedni nem könnyű, sokan szorongva élik meg a rájuk nehezedő elvárásokat, különösen ha nem a valós életből tájékozódnak. A közösségi oldalon mindenki a legjobb oldalát mutatja, ezért amikor szembesülünk vele, hogy a mi életünk bizonyos területei nem olyan „csodásak”, mint az ismerőseinké, csak további stressznek tesszük ki magunkat.

Hol van hát a boldogság?

A túlpörgetett elme, a rossz hírekre való érzékenység, a folyamatos aggodalom a jövő miatt és az állandó összehasonlítás nem könnyíti meg a dolgunkat, ha boldogok akarunk lenni. Ezek a mechanizmusok automatikusan működnek, energiát kell rá fordítanunk, ha a működésüktől függetlenül jól szeretnénk érezni magunkat.

Az első lépés, hogy tudomást szerzünk a létezésükről, a második, hogy nem küzdünk ellenük, a harmadik pedig, hogy nagyobb tudatossággal viszonyulunk azokhoz a helyzetekhez, amelyekben megjelennek. Elfogadhatjuk egy gondolat létezését anélkül, hogy reagálnánk rá, lecsökkenthetjük a külső ingereket, ha fáradtak és feszültek vagyunk.

Érdemes tudatosan kerülni a „rossz híreket”, és emlékeztetni magunkat, hogy egy ember életéből csak pillanatfelvételeket látunk. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy mindenki életének vannak boldog és boldogtalan pillanatai. Ha többet maradunk a jelenben, ahelyett hogy jövőbeli eseményeken gondolkodnánk, a mi életünkben is több boldog pillanat lehet.