Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Ezo

Hagyd el végre félelem alapú világod!

Hetek óta minden este újra és újra fellapozom, alig tíz perc után azonban ismét az éjjeliszekrényen pihen - becsukva. Idegesít, mert leírhatatlanul vonz, megbirkózni mégsem tudok vele: A csodák tanítása egy vaskos, nehéz írás, az első oldaltól az utolsóig fekete-fehér betűhalmaz, sehol egy kép, egy ábra, valami kapaszkodó. Olyan, akár egy tankönyv, amit feldolgozni kín, ez az írás azonban más, teljes erejével vonz, befészkelte magát a gondolataimba, tekintetem állandóan felé téved. Nem hagy nyugodni, tudom, hogy dolgunk van egymással – ám ha meg akarom érteni, segítséget kell kérnem. Ez a vágyam juttatott el Sarkadi Krisztához, aki több mint tíz éve talált rá a könyvre, lefordította, mára pedig kisebb csoportokban segít elindulni a szeretet útján. Általa váltom meg belépőmet egy csodautazásra. Vele beszélgetek!

Csodák tanítása sarkadi krisztaA csodák tanítását mára már sokan ismerhetik; vannak azonban, akik csak most lapozhatják fel először a magyar nyelvű kiadást. Mégis, ez nem egy leveszem-a-polcról-belelapozok-és-beleszeretek könyv… Nehéz!

Igen, nem könnyű olvasmány, nekem sem volt az: amikor a 365, napra lebontott gyakorlatot elkezdtem csinálni, a harmadik hét után úgy éreztem, feladom. Folyton halogattam a gyakorlatokat, olyan volt, mint egy rossz fogyókúra, teltek a kifogásokkal teli napok, és éreztem, ha nem csinálok valamit, elakadok.

Akkoriban már voltak önismereti és meditációs csoportjaim, gondoltam egyet, és egyszerűen meghirdettem a kurzust. Egy olyan utazásra hívtam a többieket, amiről magam sem tudtam sokat, de a csoport tagjai bíztak bennem, elkísértek. Elindult az egy évig tartó találkozósorozat, sorra vettük a 365 gyakorlatot, és megszületett a csoda. Bár én ennek a csoportutazásnak köszönhetően tudtam végigcsinálni, nem mindenkinek kell a kurzus: elég vagy hozzá te, a könyv meg az életed.

És a vágy…

Igen, ez a legfontosabb, előbb a vágynak kell megszületnie, hogy végigkísérjen ezen a folyamaton, ami nem könnyű, kihívásokkal teli.

A csodák tanítása (A Course in Miracles) című könyv története a 70-es években kezdődött, amikor két pszichológus – egy különleges belső tollbamondás hatására – hét éven keresztül jegyzetelte azt, amit a Hang diktált nekik. Általuk született meg a könyv, benne 365 gyakorlattal, ami segít, hogy újra behívjuk életünkbe a szeretetet. Bár a könyv keresztény nyelvezetet használ, egyetemes spirituális témákkal foglalkozik.


Mesélj, hogyan indul el az „utazás”, hogyan hatnak a gyakorlatok?

Rendkívül gyengéd és fokozatos módon bontja le az eddigi hitrendszeredet, és épít fel egy másikat. A gyakorlatsor megtanít, hogy felismerd, semmit sem olyannak észlelsz, mint amilyen az valójában. Ráébreszt, hogy mindenre saját elképzeléseidet vetíted rá, mindent te ruházol fel jelentéssel, mindazzal, amit a múltadból hozol.

Az első néhány gyakorlat először arra késztet, hogy a külső világot kezdd el szemlélni, először a tárgyakról próbálod megérteni, mit jelentenek, aztán egyre mélyebbre hatolsz: elkezded figyelni a gondolataidat, az embereket, az azokhoz fűződő érzelmeidet. Erős lesz a késztetés, hogy mindent nagyítóval, reflektorfényben vizsgálj. Aztán el kell döntened róla, hogy igaz vagy nem igaz.

Igaz vagy nem igaz? Ez mit jelent pontosan?

Egyszerű! Minden, ami félelem alapú – hamis. Minden, ami szeretet alapú igaz. Tehát csak két dolog között kell választanod: a szeretet és a félelem között. Szeretetből teszel valamit vagy félelemből? Szeretetből viszonyulsz valamihez, valakihez vagy félelemből? Persze az igaz választ nem könnyű felismerni, nagyfokú tudatosság kell hozzá, de ha elérkeztél ahhoz a ponthoz, hogy őszinte akarsz lenni önmagadhoz, legyen bármennyire is fájdalmas a válasz, azt tudni fogod.

Ez már a felelősségvállalásról szól, ugye?

Igen! És pont ezért nehéz a gyakorlatsor, mert rámutat, hogy saját világodat te magad hoztad létre. Nem a szomszéd, nem a férjed, te magad. Ha ezt beismered, onnantól nincs több kibúvó, be kell látnod, hogy változtatni is csak te magad tudsz.

Mikor jön el az a pillanat, amikor rálépünk a félelemmel kikövezett útra? Amikor elkezdünk félelemből
élni – és nem szeretetből?

Amikor megszületsz, csak szeretet van benned, de nem tudsz megmaradni ebben az állapotban, ritka, hogy valaki színtiszta szeretetben tudjon felcseperedni. Végigmész egy sor traumán, megtapasztalod, milyen az, amikor bántanak, fájdalmat okoznak. Ebben a pillanatban kezded el felépíteni a védekező mechanizmusaidat, egy vastag páncélt, amit nehéz munkával ugyan, de el kell bontani, emiatt nem férsz hozzá a szeretethez, a páncél ellehetetleníti annak áramlását.

Hogyan fogjak hozzá, hogyan tudom levetni a páncélt?

Megbocsátással. Tudod, valamennyien hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindig valamilyen bűnt követünk el: zaklat minket a múlt, lelkiismeret-furdalásuk van a dolgok miatt, amiket egykor elkövettünk, de félünk a jövőtől is, attól tartunk, hogy valaki meg fog büntetni. Ezt el kell engedni, és beismerni önmagunknak, hogy minden fájó élethelyzetben a tőlünk telhető legtöbbet tettük. Akkor és adott élethelyzetben azt, amit jónak véltünk, és hinnünk kell benne, hogy a jövőben sem lesz másképp. Muszáj feloldozni magunkat, mert ha ez nem történik meg, továbbra is félni fogunk, félelemből fogunk cselekedni; a páncél pedig egyre csak erősödik, vastagodik.

És hogyan bocsássak meg azoknak, akik bántanak, bántottak engem?

Azt mondja A csodák tanítása, hogy az emberi kommunikációban kétféle lehetőség van: vagy a szeretet áramlása történik, vagy a szeretet igénylése. Ha valaki bánt, az csak arról szól, hogy szeretetet kér. Kifacsart módon teszi, de csak azért, mert a félelem beszél belőle. Ha ezt képes vagy felismerni, ha nem mész bele a játszmába, nem támadsz vissza, szeretettel fordulsz felé, meglátod, abba fogja hagyni a támadó viselkedést, hiszen megkapta, amiért elkezdte.

A páncél levetésekor sokak számára fontos a fizikai próbatétel, egy zarándokút, böjt vagy elvonulás…

Igen! Az elengedéshez gyakran szükséges, hogy megtapasztaljuk a fizikai tűrőképességünk határát, hogy eljussunk arra a pontra, amikor már egyszerűen nem bírjuk tovább, összerogyunk. Ilyenkor történik az, hogy tehetetlenül, kétségbeesetten az égre nézünk, imára kulcsoljuk a kezünket, és segítséget kérünk – valakitől. Ez egy nagyon fontos pillanat, mert ez az, ami megszüli a lényeget: elkezdünk másképp gondolkodni, amikor megrendül az egónk, az a részünk, ami irányítani akar, ami mindent meg akar oldani – egyedül. Van, akinek a szenvedés kell ahhoz, hogy ezt megtegye, hogy megadja magát, elessen. Erre azonban nem lenne szüksége. Mondhatnám egy küzdelmes vezeklés nélkül is, hogy „Istenem, vezess! Mutasd, merre menjek, mit tegyek?”.

Tényleg ilyen egyszerű lenne ez?

Amikor én elkezdtem erre az isteni kapcsolódásra vágyni, nagy harcot vívtam magammal: irányító típus vagyok.  Kemény munka volt, hogy az egóm helyett a szeretetnek adjam át az irányítást. Ez nagyon nehéz, pláne egy olyan világban, ahol úgy érezzük, védekeznünk kell, bántanak minket. Amikor azonban megértettem, és elfogadtam, hogy sebezhetetlen vagyok, nem volt tovább szükségem védelemre.

Ez volna a végső cél?

Pontosan! Hogy elhagyd azt a világot, amit létrehoztál, ami félelem alapú, és száz bajjal van tele, és e helyett elkezdj istenhez kapcsolódni, megengedni, hogy rajtad keresztül megteremtsen egy szeretet alapú világot. Isten azt akarja, hogy boldog légy, hogy vállald azt a sok szeretetet és boldogságot, amit neked szán.

Mi történik a 365. gyakorlat után?

Amikor lezárul az egy év, van, aki újrakezdi, és van, aki soha többé nem foglalkozik vele – a spirituális utazás iránti elkötelezettségtől függően. Teljesen mindegy, a lényeg, hogy a szeretet áramlása előtt ekkor már jóval kevesebb az akadály…

Ha szeretnél egy kis kóstolót kapni A csodák tanításából, nézd meg magadnak az alábbi programot! Kattints ide!

Címlap

top