Ez a tuti ellenszer a téli nyomottság ellen

nlc | 2013. December 20.
Ráadásul van mentség a karácsonyi süteményekből való alapos lakmározásra.

A séta és sok alvás jelenti a leghatásosabb ellenszert a tél kezdetén és a téli napforduló idején jelentkező nyomottság ellen – állítja Till Roenneberg, a Müncheni Egyetem kronobiológusa (azaz az élő szervezetek működésének összefüggéseit vizsgáló kutató). 

A szakember szerint a tél eleve olyan évszak, amikor több alvásra van szüksége az embernek. „Ezért meg kell próbálni engedni az alvásigénynek, és el kell fogadni azt is, hogy ilyenkor az ember több nyugalomra vágyik” – magyarázza a szakértő. „Nem vagyunk már elég sokat a szabadban, ezért egyre kevesebb természetes fényt kapunk. Ha melankolikusnak érezzük magunkat, dolgoznunk kell ellene, és többet kell szabadtéren tartózkodnunk. Odakint még rossz időben is sokkal intenzívebb a fény, mint bent. Ha sokat vagyunk a szabadban, nemcsak a rossz hangulatot űzhetjük el, de este jobban is alszunk ” – tanácsolja Roenneberg.

A kronobiológus szerint a legtöbb ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy a mindenkori évszakhoz alkalmazkodva éljen, minden időben fittek és aktívak akarnak lenni. „Ez azonban hiba, hiszen az ember biológiai élőlény, az éves körforgás szerint él” – jegyzi meg.

A téli hónapokban megváltozik a szervezet táplálékigénye is: míg nyáron több proteinre, addig télen több szénhidrátra van szüksége. A karácsonyi sütemények készítésének nemcsak tradicionális okai vannak, ezek a sütemények a gyors energiafelvételt is szolgálják.

Exit mobile version