Segítség! Allergiás vagyok a biocuccokra?

Nagy Réka/Ökoanyu | 2014. Augusztus 15.
Néha szárnyra kel egy-egy hír, cikk, hogy ilyen-olyan természetes összetevők allergiás reakciókat válthatnak ki az arra érzékenyekből. Most velem is megtörtént. Drámai hangon hívtam a termék píárosát, hogy baj van, úgy nézek ki, mint egy elszabadult gránátalma. Mint kiderült, ez teljesen normális, lehet az ok allergia, de nem biztos, hogy azzal állunk szemben. Akkor még nem nyugodtam meg teljesen.

Hiszen miért ne lehetnénk érzékenyek egy természetes anyagra? A pollenek is természetesek, aztán tessék, néha még ma is eltapsolok egy százas papírzsepit. Tehát mindenképpen érdemes bőrpróbát tartani, de az is előfordulhat, hogy nem allergiáról van szó. Ha más ligában kezdünk játszani, tehát a megszokott kozmetikumainkat biotermékekre cseréljük, bőrünknek ezeket is meg kell szoknia.

Tapasztalatból beszélek, mert bár igyekszem minden nem kívánatos anyagot kerülni a család kozmetikumaiban, eddig nem fektettem arra különösebb hangsúlyt, hogy mindenből biót vásároljak.
Nemrég lehetőségem nyílt tesztelni egy elképesztő magyar márka termékeit – még nincsenek túl régen a piacon, viszont azt kijelenthetem, hogy világviszonylatban is elsőrangú minőségűek.

Az első sokk

Szóval be is kentem ezzel az elsőrangúval az arcomat, és öt percen belül meleg, piros foltok kezdték el tarkítani a bőrömet. Sikítófrászt kaptam: tessék, itt a lehetőség, hogy kipróbáljak valami csúcsszupert, és igen, a híradásoknak igazuk van, jöhet az allergia, és tessék, itt is van nálam, méghozzá durván, dobhatom a kukába az egészet.

Drámai hangon hívtam a termék píárosát: baj van, úgy nézek ki, mint egy elszabadult gránátalma. Megnyugtatott, nincs baj, neki is volt ilyen reakciója. Még látszott a folt, amikor a sajtóesemény utáni vacsorán ránézett a bőrömre a kozmetikus, és közölte: normál állapot, ne pánikoljak, van, akinek bíborlila lesz elsőre, de nemcsak elsőre, hanem néha hetekre is.

Mit mondjak, akkor és ott még nem sikerült teljesen megnyugodnom.

Mi a magyarázat?

Az összetevők olyan koncentráltan vannak jelen a termékben, hogy a bőrnek meg kell ezt szoknia. Sőt, teszem hozzá, szerintem azt kell egyáltalán megszoknia, hogy van benne valami, aminek hatása is van. Nálam az idő igazolta az elméletet: a bőrreakció összesen három napig jelentkezett, egyre enyhébb formában, majd teljesen elmúlt.

Beszéltem később többekkel, és mások is szereztek hasonló tapasztalatokat. Azt mondják, ha a hagyományosról esetleg biokozmetikumra váltanánk: a bőrben elraktározódnak a korábban használt krémek összetevőinek maradványai. Sokaknak például csak a szemük környékén jelentkezett piros folt egy ideig, ott, ahol a szemkörnyékápolójukat szokták használni. Míg annak a maradványai nem ürültek ki a bőrből, addig az reakcióba lépett az új összetevőkkel.

A teszt

Megmondom őszintén, eleinte nem voltam túl nyugodt, megijesztett a piros folt. Alapvetően nem túl problémás és jól kezelhető a bőröm, el tudnak tántorítani a heves reakciók. De aztán eldöntöttem: nem fogok semmilyen más kozmetikumot használni egy darabig, lássuk meg, mit tud magában a biokozmetikum.

Hajlamos vagyok elfeledkezni arról – szerintem amúgy mindannyian –, hogy a bőrünk a legnagyobb szervünk. Tehát a jóléte ugyanúgy a teljes jólétünket szolgálja, akárcsak a szívünk jóléte. Itt nem csak az a fontos, hogy mennyi ráncom van, vagy simább, fényesebb, mattabb-e, előfordul-e rajta pattanás. Azt mindannyian tudjuk, hogy a bőr állapota jelzi szervezetünk általános állapotát, de ha nincs gond, akkor nem szoktunk ebbe belegondolni.

Aranyár?

Persze. Aranyár, hiszen mindig ez a legfőbb érv a biotermékek ellen, és érthető is: drága. Fontos ilyenkor elhinnünk, hogy ezek a termékek tényleg annyira koncentráltak, hogy egyrészt nagyon kevés elég belőlük. Ha vízzel hígítjuk, vizes kézzel visszük fel a bőrre (kozmetikustól tanultam), duplájára, triplájára növelhetjük a rendelkezésre álló mennyiséget. Az egy tégelynyi arckrémet – oké, nem vagyok egy igazán nagy krémezős, de minden nap kenem – írd és mondd, ötödik hónapja használom, és még a hónap végéig tutira ki fog tartani.

Nem akarok több hozsannát zengeni, miután elkezdtem ezt a krémet használni, nagyjából egy-két hét alatt kitisztult a bőröm, nyoma sem volt semmiféle piros foltnak. Kb. a harmadik héten lehetett, hogy egyszer a tükörbe néztem reggel, és azt gondoltam: nem szeretnék alapozót tenni a bőrömre, csak mert egyszerűen oké, jól van, szép.

Kicsit később aztán egy hosszabb léböjt alkalmával a klasszikus méregtelenítős bőrhibák jelentek meg, akkor meg azt gondoltam: nem akarok rá mást kenni, csak természetes anyagokat, mert ha már ennyit dolgozik a szervezetem a méregtelenítéssel, ne itt támasszak már neki akadályokat.
A bőröm pedig hálás volt, kidolgozta a dolgát és újból visszatért az egyensúly.

Exit mobile version