Ha bántanak, csapj zajt!

Fodor Marcsi | 2015. Október 05.
Megaláz az orvosom. Megütnek az ápolók. Nem engednek ki sétálni. Elveszik a pénzem. Abortuszra kényszerítenek – csupa valós élethelyzet, melyet naponta élnek át azok, akik értelmileg vagy mozgásukban korlátozva vannak. Muszáj megtanulniuk, hogyan védhetik meg magukat, márpedig ez nem könnyű számukra.

A visszaélések elleni legnagyobb fegyver az információ. Aki tudja, mit kell tennie, ha bántalmazzák, máris nyerő helyzetbe kerül. A tudás hatalom – ám ez gyakran túl későn jut el az érintettekhez, akiknek gyakran fogalmuk sincsen, mit is kellett volna csinálniuk.

Ezen szeretne változtatni a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) egy kártyajátékkal. Gyönyörű, színes grafikák, okosan megfogalmazott mondatok vannak rajta, öröm kézbe venni őket. Egyelőre még nem kapható – most tesztelik a Csillagház Általános Iskolában, ahová halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott gyermekek járnak.

Fontos, ámde igen érzékeny témaköröket érint a játék, olyanokat, mint a szex, az intézet, a gyámság, a bántalmazás. Csupa valós probléma, amelyekkel a TASZ munkatársai rendszeresen találkoznak, és amelyekről amúgy nem szoktunk beszélni. Mert hát ki szeretne arról mesélni egy 14–18 éves kerekesszékes gyereknek, hogy az a biztonságos élet, amit az iskolában, a családban megtapasztal, megváltozhat? Hogy akár akarata ellenére intézetbe kerülhet, ahol elveszik a személyes tárgyait, a pénzét, és ha tiltakozik, szobafogságra ítélik?

Pedig ebben az esetben nem szabadna szégyenlősködni, mert a legrosszabb az, ha felkészületlenül éri az embert a rossz. Ha úgy érzi, hogy egyedül van, kiszolgáltatott és senki nem segít neki.

“Nagyon nehéz, amikor levelet kapunk valakitől, aki megírja, hogy három éve folyamatosan bántalmazzák”

– magyarázza Verdes Tamás, a TASZ munkatársa. – Nem könnyű segíteni, ha nem történt rendőrségi feljelentés, nincs látlelet, mert az illető nem tudta, hogy ez lenne az első lépés. Azt reméljük, hogy aki kézbe veszi ezt a százlapos kártyát és rendszeresen forgatja, az megismerkedik a leggyakoribb veszélyhelyzetekkel, és megtanulhatja, mik a jogai és lehetőségei, ha bajba kerül. A jogsértéseket nyilván nem lehet ezzel megakadályozni, de talán az, akivel beszéltek már arról, hogy ilyenkor mi a helyes teendő, nem fog három évig szó nélkül szenvedni, és hamarabb tesz ellene. Több lesz a rendőrségi feljelentés, több lesz a bírósági ügy, és kevesebb a szenvedő ember.”

Verdes Tamás és Hitka Viktória képzőművész szó szerint kiterítik elém a kártyáikat. Kíváncsiak, rájövök-e, mit ábrázolnak. Vannak könnyűek: egy piros arcú gyerek ül tolószékben, mellette egy dühös, felemelt kezű felnőtt, és egy nagy iksz. Egyértelmű: nem szabad megütni a másikat.

“Nem véletlenül ilyen egyértelmű a kép. A kártyákat mozgássérült és értelmileg akadályozott emberek számára készítettük. Azt a száz leggyakoribb konfliktushelyzetet vettük alapul, amelyekkel meg szoktak minket keresni. Mi fejlesztettük ki, nem egy más, meglévő külföldi példát másoltunk le. Európa más országaiban is hasonló helyzetbe kerülnek fogyatékos emberek, ez nem magyar sajátosság. Bízunk benne, hogy talán máshol is használják majd – teszi hozzá Verdes Tamás.

Némelyik téma talán furcsának és feleslegesnek tűnhet, de egy olyan értelmileg sérült ember, aki egész életét idegenek között töltötte, gyakran természetesnek tartja, hogy ha őt megverik, erőszakkal megetetik, vagy szexuálisan kihasználják. Csak mert soha, senki nem mondta neki korábban, hogy ez nem helyes.

A kártyák nem adnak konkrét cselekvési tervet. Nem mondják, hogy hívd fel ezt, vagy szólj annak. Hiszen ahogyan a bántalmazásnak, úgy a védekezésnek is ezer módja lehet. Jó példa erre a következő kártya: egy fiú ül egy tolókocsiban, mellette egy eltört váza és egy nagy felkiáltójel.

“Nem baj, ha eltörsz valamit?” – tippelek. De rosszul. A kártya arra hívja fel a figyelmet, hogy ha bántalmaznak, és nem tudsz kiabálni, akkor csapj zajt, hívd fel magadra a figyelmet. Ez általában elriasztja az elkövetőt. A játékosoknak persze nem kell találgatniuk. Minden egyes kártya hátán alaposan átgondolt mondatok vannak, pszichológusok, pedagógusok, jogászok dolgoztak rajta, hogy minden szó a helyén legyen benne. Nemcsak a képet magyarázzák, de segítséget nyújtanak azoknak a felnőtteknek, pedagógusoknak is, akik a kártya segítségével akarják átbeszélni a témát az érintettekkel.

Nem könnyű arról beszélni, hogy a fogyatékkal élő emberből könnyen lesz áldozat. Nemcsak fizikailag, de érzelmileg is könnyen rászedhetőek. Bizony gyakran előfordul, hogy valaki úgy tesz, mintha barátkozni akarna velük, majd megpróbálja elszedni a pénzüket, vagy kigúnyolja, kihasználja a sérülésüket.

“Fontosnak tartottam, hogy ne csak egy rémisztő példatár legyen a lapokból, hanem része lehessen a mindennapoknak, ezáltal maga a tudás is könnyebben beépül – magyarázza Hitka Viktória, aki nemcsak grafikusként, de tervezőként is részt vett a kártyák kifejlesztésében. – Azt szeretnénk, hogy ne csak egyszer olvassák át a rajta lévő mondatokat, ne csupán oktatási anyagnak tekintsék, hanem vegyék gyakran a kezükbe és forgassák, szerethető legyen számukra.

Az volt a célom, hogy a karakterek barátságosak, mindennapiak, néhol viccesek legyenek, játékosan taníthassanak, mert ha kialakul egy viszony – mint bármely gyereknek játékokhoz, tárgyakhoz kialakulhat ragaszkodása, kötődése –, akkor  remélhetőleg vészhelyzetben is könnyeben előhívható lesz, mit olvastak, láttak. Tartalmilag nagyon pontosan kellett megfogalmazni a képeket. Könnyen érthető, éles képek kellettek, egyértelmű információval, kifejező arcokkal, mozdulatokkal, de esztétikailag úgy gondolkodtam a karakterekről, hogy gyerekeknek tervezek játékot, ennyi. Azt hiszem ebben nincs különbség ilyen vagy olyan gyerek közt. Játszani mindenkinek ugyanolyan jó és kell is.”

A Csillagház Iskola az első olyan intézmény az országban, amely halmozottan fogyatékos, mozgáskorlátozott gyermekek számára nappali rendszerű képzést biztosít. A kártyák készítése során ők lebegtek a tervezők szeme előtt. Olyan segítséget akartak nyújtani, amely a gyakran nem beszélő, látásában, hallásában, mozgásában korlátozott fiatalok számára is érthető, feldolgozható.
 

A témák közül sok érinti a mi iskolai mindennapjainkat is, mint amilyen a gondozás, a barátság, a szerelem. “Ám olyan területeket is érint, amelyekről eddig ritkán volt szó nálunk, ilyen például a »miért ne helyezzenek gondnokság alá« topik – magyarázza Juhász-Vass Tímea intézményvezető-helyettes. – Ez ugyanis az egyik legkényesebb kérdés ma, Magyarországon, ami több mint 55 ezer embert érint.”

“Ezekkel a gyerekekkel gyakran senki nem beszél arról, hogy mi történhet velük, ha nagykorúak lesznek – magyarázza Verdes Tamás. – Akár akaratuk ellenére is távoli intézetbe küldhetik őket, ahol gyakran elképesztő állapotok uralkodnak, és nem tudják, hogy mit tehetnek, ha ez nekik nem tetszik. Senki nem mondja el nekik, hogy mit jelent az, ha valakit gondnokság alá helyeznek és mit veszítenek el ezzel. Hogy a gondnokuk megmondhatja, hol éljenek, mi legyen a testükkel, a pénzükkel. És ne gondoljuk, hogy ez csak az értelmileg sérült emberekkel történhet meg! A TASZ-nak jelenleg három olyan esete van, ahol teljesen ép elméjű embereket helyeztek gondnokság alá, akik ezen a helyzeten változtatni szeretnének. Az egyikük mozgássérült és nem tud beszélni, a másik idős és nehezen tud gondoskodni a magáról, a harmadik epilepsziás.

A terv az, hogy a kártyákhoz bárki hozzájuthasson. Ne csak az iskolák, de az érdeklődő szülők is. Hogy segítségével idejekorán megismerhessék az érintettek a jogaikat. Ennek tesztelése a Csillagház Iskolában most kezdődött el, de a TASZ várja még az érintett szülők jelentkezését is, akik vállalnák, hogy kipróbálják, játszanak vele a gyerekeikkel, és elmondják a tapasztalataikat, mit javítanának rajta, hogyan tennék jobbá. (Ezen az e-mail címen lehet jelentkezni: tasz@tasz.hu) Ezután kezdődhet csak a sorozatgyártás – ám ha minden jól megy, decemberre már a boltokba kerülhetnek az első paklik.

Exit mobile version