Szurkolhatnak a fogyatékkal élők is

Egy átlagos szerda délután kerestük föl a budatétényi Kápolna utcában immár 87 éve működő Reménysugár Habilitációs Intézetet. Annak idején a katolikus Legszentebb Üdvözítő Nővérek rendje kezdte itt beteg gyerekek ápolását, ám az államosítást követően – 1950-ben – a nővérek többségének távoznia kellett, avagy csak civil ápolóként dolgozhattak tovább. Ezt követően húsz évig gyermekotthonként működtek, majd 1970-től egyesültek a Nagytétényi Állami Gyermekotthonnal. Az épületegyüttest 2006-ban korszerűsítették, átalakították. Jelenleg 116 lakója van. Köztük csak néhány 5–6 év körüli gyermek, illetve tanköteles korú. Mindannyian súlyosan, illetve halmozottan súlyosan értelmi fogyatékosok, autisták, de tizennyolcuknak vakságukkal s néhányuknak siketségükkel is együtt kell élnie.

Gyene Piroska igazgató Fotó: Szeberényi Adrián

– Éppen a közeli lovardából jövünk – fogad irodájában Gyene Piroska igazgató. – A legtöbben imádnak lovagolni, s nagyon sokat jelent számukra a mozgás, a szabad levegő, az állatok közelsége, a közös élmény. Ez utóbbi egyébként alapvető fontosságú szemléletünkben is – kezd még az első lendülettel szakmai hitvallásába is a három és fél évtizede pályán lévő gyógypedagógus. – Azok közé tartozom, akik a szolgáltató szemléletben hisznek. Nálunk alapelv a társadalomba való kitagolás, nem pedig a világtól való elzárás. Ezért rendszeresen szervezünk a városban is szabadidős programokat. Mert nemcsak az itt élőknek, a társadalomnak is fontos, hogy lássák: itt vagyunk. Gyakori, hogy csak ide, a Camponába megyünk, s egy cukrászdában fagyizunk, sütizünk. Ugyanakkor arra is összpontosítunk, hogy mindenkivel személyre szabottan, igényeinek, szükségleteinek megfelelően foglalkozzunk.

Hogy mindez sikerül-e, illetve hogy miként, azt a TASZ munkatársai évente mintegy nyolc intézményben tudják szemrevételezni. Ennyire van kapacitásuk. Legutóbb a pálfai, illetve szekszárdi hasonló otthonokban töltöttek három-három napot. Tapasztalataikról Kapronczay Stefániát, a szervezet betegjogi programvezetőjét kérdeztük.

– A legsúlyosabbal, tehát a fizikai bántalmazással sehol nem találkoztunk. Az ugyanakkor tény, hogy sok helyütt a bentlakók között előfordul tettlegesség, amit értelemszerűen megelőzni kellene, nem akkor kezelni, amikor már kialakult a konfliktus – mondta elöljáróban a szakember.
– Szinte mindenhol jellemző ugyanakkor, hogy míg a párkapcsolatokat támogatják, a nők kötelező fogamzásgátlása általános. Az esetek többségében tablettával vagy injekcióval. Találkoztunk olyan panasszal is a lakók részéről, miszerint a kijárás vagy a zsebpénz szüneteltetését büntetésként, mintegy fegyelmezési célzattal alkalmazzák. Ezt az otthonvezető cáfolta. Ezek a mi tapasztalataink, ám az alapvető alkotmányos jogokat az állam is ellenőrzi, s szervezetünk csak javaslatokat tesz azokban az intézményekben, ahova beengednek minket.

A Reménysugár Habilitációs Intézetnek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a fenntartója. A bentlakók havi díja 25–26 ezer forint. Sokuk kisebb-nagyobb rendszerességgel hazajár, de akadnak, akik minden hétvégét a családjukkal töltik. Többségüket azonban itt látogatják a szülők, testvérek. E célra be is rendeztek vendégszobát, ahol éjszakázhatnak is a hozzátartozók. De nem csupán efféle „luxussal” büszkélkednek a budatétényiek. Nemrégiben imaszobát rendeztek be. Itt próbál a kórusuk, itt készülnek az egyházi ünnepekre is – most éppen a húsvétra –, s itt emlékeznek meg elhunyt társaikról is. Hetente egy kántor jár hozzájuk, így a hívők vallásukat is gyakorolhatják. Kézműves-foglalkoztatóikban szinte soha nem áll meg az élet: a falakat mindenütt festmények, papírmasék, busóálarcok, nemeztárgyak borítják. S a kreativitás nem áll meg a kézimunkánál.
Bartokos Tamás rendező – egy integrált színházi előadás keretében – legutóbb az Óz, a csodák csodájába vont be itt élő embereket, hogy profi színészekkel közösen adják elő a darabot. A gyáva oroszlánt is egy súlyosan értelmi fogyatékos férfi alakította – az egész csapat és a közönség szerint zseniálisan. (Ha minden igaz, az előadást elviszik vidékre, de talán még Brüsszelbe is.)

Nézd meg az intézetben készült fotókat képgalériánkban! Katt a képre!

Természetesen nem marad ki egyetlen név- és születésnap – s az azzal járó buli – sem. Ahogyan farsang, a majális és a juniális, de még a költészet napja is esemény. Most, hogy kitavaszodott, hamarosan kertészkedni kezdenek – az udvar még „susnyás” részében gombatermesztésbe fognak, virágokat nevelnek… Gyene Piroskának talán ezért sem volna ellenére a civil szervezet munkatársainak látogatása.

– Az elvem, hogy mindig kérdezni kell – magyarázza. – Sosem erőltetünk senkire semmit. Ha szeretném elérni, hogy együtt dolgozzunk, énekeljünk, akkor megkérdezem: szeretnéd? S ha határozott nem a válasz, nem erőltetem. Ebben hiszek. Meg a szabad kijárásban, illetve abban, hogy ha valaki ki akar menni egy focimeccsre – s annak semmilyen egészségügyi, lélektani akadálya nincs –, akkor kísérővel igenis szurkolhasson a lelátón. Az egyik itt élő fiú például fejből tudja, hogy a Fradi mikor, hol, kivel és milyen eredményt játszott…
Természetesen a zsebpénzt sem vonjuk meg senkitől, s nem csupán azért, mert jogunk sincs hozzá. Mindannyiszor megbeszéljük vele, a családtagjaival, de még idebent a kollégákkal is, hogy X-nek és Y-nak mihez van kedve, mit javasolnak a hozzátartozók, s mit ajánlanak számára a pedagógusok. Ők felnőtt emberek, akiknek, ahogyan az egészségeseknek is, előbb-utóbb el kell hagyniuk a szülői házat. Mert nekik is így lesz kényelmesebb, komfortosabb, tartalmasabb az életük. Tudom, mekkora feladat mindez. Nemcsak gyógypedagógusként, szülőként is: harmincöt éves autista fiam egy érdi lakóotthonban él, s egészen jól haladunk az elszakadással. Ahogyan egy ilyen korú fiú és a családja esetében szokás, már mi is csak a hétvégéket töltjük együtt.

Az épület aulájának faláról ottjártunkkor vették le a TASZ hirdetményét, miszerint a szervezet munkatársai április elején látogatást tesznek az intézményben.
Hogy miért hiúsult meg a vizit? – A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma felfüggesztette az együttműködést a TASZ-szal – kommentálta a döntést Kapronczay Stefánia –, mondván: a szervezet nem elég konstruktív az intézménylátogatás mellett folytatott tevékenységében.