Vitaminok és ásványi anyagok a szem egészségéért 50 felett

nlc | 2015. Október 13.
Látásunk idővel óhatatlanul veszít élességéből az évek előrehaladtával, ám ez a folyamat lassítható, ha gondoskodunk a szem számára fontos ásványi anyagok és vitaminok beviteléről. Ötven éves kor felett erre már tudatosan is figyelnünk kell!

A leginkább közismert időskori szemprobléma a makula degeneráció, vagy néven az öregszeműség, de a különféle hályogok megjelenése sem ritka az ötven felettiek körében. Tulajdonképpen természetesnek is vesszük, ha a nagyi már csak nagyon erős szemüveggel lát – és azzal sem éppen tökéletesen –, és abba is beletörődünk, hogy a mi szemünk is egyre fáradékonyabban, és nehezebben teszi a dolgát, ahogy az évek telnek. Ám minél inkább odafigyelünk a szemünk egészségére, ezekkel a problémákkal annál később kell majd szembesülnünk. Fontos tehát, hogy az alábbi vitaminokhoz és ásványi agyagokhoz hozzájussunk akár természetes forrásból, akár vitaminkészítmények formájában!

A-vitamin

Az A-vitamin egyik legfontosabb anyag, amely a szem tartós egészségéért és jó működéséért felelős. Ha ebből kevés jut a szervezetünkbe, akkor jó eséllyel kialakul az úgynevezett farkasvakság, vagyis a gyenge fényviszonyok mellett tapasztalható rossz látás, hiszen az A-vitamin felelős azért, hogy a szemünk gyorsan és rugalmasan alkalmazkodjon a fény változásaihoz. Nagyon fontos ezért, hogy beillesszük az étrendünkbe az olyan A-vitaminban gazdag táplálékokat is, mint a tej, tojás, csirke- és marha máj és a sárgarépa.

Béta-karotin

A béta-karotin az A-vitamin alapanyaga – már csak ezért is nélkülözhetetlen a szem egészsége szempontjából. Azon túl, hogy a szem nyálkahártyájának megfelelő működésében fontos szerepe van, az időskori makula-degeneráció kialakulását is késlelteti. A különféle vitamin és szemerőt javító készítmények mellett természetes állapotában a répában, édesburgonyában, spenótban, a leveles kelben és a vajdió pépben található meg.

E-vitamin

Béta karotinnal és E-vitaminnal kombinálva a szemfenék egészségének megőrzésében segít, lassítja és csökkenti a makula degenerációs tünetek kialakulásának esélyét. Mandulából, napraforgó magból és mogyoróból nyerheti a szervezet a számára szükséges mennyiséget.
C-vitamin

A C-vitamin is általános fontosságú a szervezet megfelelő működéséhez. A szemnek azért van rá szüksége, mert nélküle megnő a hályogok és a makula degeneráció kialakulásának veszélye. A legjobb C-vitamin források a csipkebogyó, a kivi, a homoktövis, a brokkoli, a gránátalma és a citrusfélék.

D-vitamin

A D-vitamin a makula degeneráció megjelenését késlelteti és lassítja a betegség előrehaladását. Az elsődleges D-vitamin forrás a napfény, de ennek hiányában olajos halakból (szardína, makréla, lazac) szerezhető be.

Cink

A cink az A-vitamin felszívódását segíti elő, és ezen keresztül jótékony hatással van a az előrehaladott makula degeneráció kezelésére, valamint segít megelőzni a vakság kialakulását. Osztrigából, marha húsból, rákfélékből juthatunk hozzá a természetes állapotában.

Flavonoidok

Szent-Györgyi Albert fedezte fel ezt a vegyületcsoportot, amelynek sok növény köszönheti gyógyító hatását. A falvonoidok kedvező hatásukat egyéb antioxidánsokkal együtt (A-, C-, E-vitamin) fejtik ki: csökkentik a hajszálerek törékenységét és áteresztőképességét, segítik az erek ellazulását. Jótékonyan hatnak a makula egészségére, és mérsékelik a hályogok kialakulásának esélyét. Olyan finomságok bővelkednek ebben az anyagban, mint a tea, a vörös bor, a citrusfélék, az áfonya, a cseresznye, a hüvelyes termények és a szója termékek.

Lutein és zeaxantin

A falvonoidokhoz hasonlóan a hályogok kialakulását lehetőségét csökkenti a lutein és zeaxantin, valamint a sárgafolt elváltozásai is lassíthatók vele. Zöld növényekben találhatók nagy mennyiségben: például a spenótban, leveles kelben, kelkáposztában, karalábéban, cukkíniben és más tökfélékben.

Omega-3 zsírsavak

A szemszárazság ellen és a makula egészségének megőrzésében vehetjük jó hasznát az egyébként is nagyon fontos élettani jelentőségű omega-3 zsírsavaknak. Elsősorban a hidegtengeri halakban (makréla, hering, lazac) fordul elő nagyobb mennyiségben természetes állapotában, de jó forrása a mandula, dió is, és a nálunk is elérhető áron kapható busa.

Szelénium

Az előrehaladott állapotú szemfenék meszesedés tüneteit csökkenti C- és E vitaminnal kombinálva. A tenger gyümölcsei és a barna rízs az elsődleges szelénium forrás a természet patikájában, de a különféle vitaminkészítményekből, szemegészség megőrző termékekből is hozzájuthatunk.

 

Még több olvasnivaló a szemről az NLCafén: 

Exit mobile version