Káros lehet az egészségre a túl sok alvás

nlc | 2015. December 14.
Rossz hír az alvás szerelmeseinek: kedvenc hobbijuk súlyosan veszélyeztetheti az egészségüket, ha túlzásba viszik.
Káros lehet az egészségre a túl sok alvás

Ahogy minden másnál is (evés, mozgás, alkoholfogyasztás, szex) a végső konklúzió a mértékletesség, egy új kutatás kimutatta, hogy az alvásnál is ügyelnünk kell a mennyiségre.

Bár egyénenként, sőt nem szerint is változó, hogy mennyi alvásra van szükségünk, bizonyos mennyiséget mégsem ajánlatos túllépni. A sydney-i egyetem kutatói szerint a napi 9 óránál több alvás árthat az egészségnek.

Egy hat éven át végzett kutatás során arra az eredményre jutottak, hogy akik rendszeresen 9 óránál többet alszanak, azok esetében 44 százalékkal nő a halálozási arány, míg azoknál, akik 7 vagy annál kevesebb órát töltenek alvással, ez az arány lecsökkent 9 százalékra.

Mivel azonban az is bebizonyított, hogy a túl kevés alvás is káros, például nagyban növeli az elhízás veszélyét, a megoldás a kettő között van: talán nem véletlenül szól a dal 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozásról. A 8 órás alvásidő valóban ideális, mert az alvás minden fázisának megélésére jut elég idő. Persze egy kimerítő munkahét után nem életveszélyes 10-12 órát aludni, a lényeg, hogy ne váljunk az alvás rabjává!

Forrás: CollegeCandy

Exit mobile version