Súlyos születési rendellenessége ellenére is optimista és boldog ez a férfi

nlc | 2016. Május 13.
A ritka rendellenesség miatt ez a férfi fejjel lefelé látja a világot - de ez nem akadályozza meg abban, hogy mindig a dolgok jó oldalát nézze!
Súlyos születési rendellenessége ellenére is optimista és boldog ez a férfi

 Mikor Claudio Viera de Oliveira súlyos születési rendellenességgel, fordított fejjel és torz végtagokkal született, az orvosok azt javasolták az anyjának, hagyja meghalni a gyereket. Az asszony azonban küzdött érte, Claudio mára pedig már a negyvenen is túl van!

 A brazil férfi azt mondja, rendellenessége ellenére kiskora óta próbált önálló lenni, amennyire csak tudott: hamar megtanulta, hogy tud a szájában tartott ceruzával írni és rajzolni, mára pedig egyedül kezeli a telefonját és a számítógépet is.

 

Claudio a szüleinek is hálás, amiért mindig normálisként nevelték, úgy, mint bármelyik másik gyereküket. Így tett szert önbizalomra és büszkeségre: nem szégyell sétálni az utcán, sőt táncolni sem!

A férfi ráadásul nemrég egy könyvet is kiadott, A világ a rossz nézőpontból címmel. A férfi folyamatos előadásainak és a könyvnek is egy célja van: reményt és hitet adni a súlyos fogyatékosságokkal küzdő embereknek. 

Forrás: Daily Mail

Exit mobile version