“Ha jólesik, ha nem, még szexelek is vele”

Tamara története

“Nem érzem jól magam, nem találok önmagamra. Olyan, mintha egy szürke lepel alatt fuldokolnék, miközben bűntudat gyötör, hogy nem vagyok jókedvű, nincsenek sikerélményeim, és a szexet sem kívánom.

Abszolút szét vagyok esve, körülbelül annyit sejtek magamból, hogy T betűvel kezdődik a nevem,Ta-ma-ra. Titokban hozzá szoktam tenni, hogy Tamara, te béna csődtömeg. Így becézgetem magam mostanában. Tele vagyok gyűlölettel. Utálom a munkatársaimat, irigy vagyok az anyámra, mert jól néz ki, és nem értem, mi is történik velem. Pedig igyekszem a feladataimat jól ellátni. A párkapcsolatomban is azt teszem folyamatosan, ami Zolinak jó. Őt kérdezem, mi legyen az ebéd, olyan autót veszünk, amilyet ő szeretne. Még az én autómat is ő választotta ki. 

A múltkor nekem kellett egy új ruha, erre Zoli kiválasztott négyet, beadta nekem a próbafülkébe, mondván, itt van, tessék, ezeket vedd fel. Amikor felpróbáltam, akkor közölte az előadóval, hogy ezt a kettőt kérjük. Mintha az apám lenne.

Engem nem kérdezett, én meg csak utólag gondolkoztam el azon, hogy mennyire megszokottá vált a kapcsolatunkban az, hogy nem érzem magam egyenrangúnak, és ezért Zoli sem kezel annak. Mintha ott sem lennék. A szex? Hát az vagy nincs, vagy Zoli kedvéért van, ha nincs kedvem szexelni, akkor általában kielégítem szájjal. Ha őszinte akarok lenni, alig várom, hogy elmenjen és hagyjon békén” – meséli Tamara, aki 37 éves programkoordinátor.

Amikor egy ember nem tudja definiálni önmagát, akkor általában arra lehet következtetni, hogy nem került olyan helyzetbe, ahol tapasztalatokat szerezhetne, és sikerélményhez juthatna. Ez is hozzájárul – a szülői nevelésen kívül – ahhoz, hogy valaki önbizalom-hiányossá váljon, hiszen ha nem tapasztaljuk meg a sikereket, amikért keményen kell dolgoznunk akkor nem hisszük el önmagunkról, hogy képesek és kompetensek vagyunk sok mindenre. Ez az origója mindennek.

Vannak emberek, akiknek nincs öndefiníciójuk, vagy az leginkább negatív, ők hajlamosak arra, hogy a párkapcsolatban a másikat maguk fölé emeljék.

Hiszen azt érzik, hogy a másik mindenhez jobban ért, és mindenben ügyesebb. Ezzel a döntés lehetőségét és a felelősséget is átruházzák, és marad nekik a kényelmes, de kiszolgáltatott pozíció.

Tamaránál is ez történt, hiszen Tamara úgy érezte, Zoli mindenhez jobban ért, és ő a negatív énképe miatt a szerethetőség érdekében mindennek alávetette magát. Nem jelölte ki a határait, iszonyatos energiák által próbált megfelelni Zolinak. Csakhogy elvesztette a kapcsolatát önmagával. Ilyenkor az emberek depresszióssá és nagyon bizonytalanná válnak, görcsösen meg akarnak felelni a mások elvárásainak.

Így történt Zsófi esetében is.

 “Végre találtam egy srácot, Lórit, akibe szerelmes lettem, de a szex nem működik közöttünk. Pedig úgy akarom csinálni, hogy jó legyen neki. Csak azt veszem észre, hogy tolom el magamtól, rosszkedvűvé válok, és félek. Már amikor találkozunk, úrrá lesz rajtam a félelem. Félek, mi lesz, ha nem vagyok jó neki? Akarattal veszem rá magam a szexre. Akkor is, ha nem akarom, márpedig mostanában nem akarom a szexet. De a félelmem nagyobb annál, mint hogy ne erőltessem meg magam.

A múltkor anális szexet akart, de én még soha nem csináltam. Azt gondoltam, muszáj belemennem, mert ott fog hagyni.

Már benne vagyok a korban, 29 éves vagyok, és tudom, hogy most már az igazit kellene megtalálom. Talán ezért van ez. Amikor behatolt, iszonyatosan fájt. Némán potyogtak a könnyeim, tűrtem, szenvedtem, alig vártam, hogy elélvezzen. Nem volt jó, sőt egyenesen rémálom volt. Nem merem neki elmondani, hogy nem szeretném, mert attól félek, hogy elhagy. De lassan már egy bábunak érzem magam, akit dróton rángatnak, és akinek nincs saját akarata” – meséli Zsófi, aki 29 éves informatikus.

Zsófival a szülei soha nem beszélgettek a szexről, így a szexuális ismereteit a pornóból sajátította el. Mivel a legtöbb pornó a nőt alárendelt státuszban ábrázolja, a valóságtól eltérő, egészen torz képet nyújt a szexualitásról – hiszen azt tanítja meg a lányoknak, hogy muszáj kielégíteni a férfit, és mindig muszáj állat módjára élvezni, mindig nyitottnak kell lenni mindenre, amit a férfi akar – így Zsófiban fel sem merülhetett az, hogy igenis képviselheti egy kapcsolatban azt, ami neki jó, ami a saját igénye.

De ha ezt nem tanulja meg, mert senki nem mondja el neki, akkor honnan is tudná? Óriási károkat okoz a pornó, és a fiatalok közül sokan nem jutnak el oda, hogy a szexualitásban – az életünk legtörékenyebb és legkényesebb felületén – ki tudjanak állni magukért, képesek legyenek képviselni a saját érdekeiket.

Két okból nem tudják. Az egyik, mert azt hiszik, hogy a jó nőnek mindig élveznie kell, és mindenre nyitottnak kell lennie. A másik, hogy nem rendelkeznek szexuális önismerettel, hiszen mindig egy látott pornóelőadás alapján definiálják a szexualitást. Nincsen kapcsolatuk önmagukkal, ha azt érzik valamilyen szexuális műfajhoz nincsen kedvük, nem mernek nemet mondani.

Márpedig nagyon fontos, hogy képesek legyünk kinyilvánítani párunknak, hogy milyen szexuális igényeink vannak. Ehhez a nulladik lépés az, hogy legyen önmagunkkal kapcsolatunk, feltegyünk egy nagyon egyszerű kérdést: nekem mi a jó? Akarom-e ezt én? És válaszoljuk is meg, majd ezt hangosítsuk ki.

A párunk csakis akkor tud tanulni rólunk valamit, ha megmutatjuk magunkat, a véleményünket, gondolatainkat, érzéseinket. Ha véka alá rejtjük, akkor a párunk úgy látja, hogy nincs személyiségünk, véleményünk, az alárendelt pozíció őt fölérendeltté teszi, ha akarja, ha nem. A párkapcsolatban az irányítás a kezébe kerül, ami óriási teher, hiszen egyedül a másik valódi jelenléte nélkül kell neki “magával vonszolnia” a partnerét akkor, amikor igazán egy egyenrangú felnőtt kapcsolatra vágyik. Ehelyett van egy kapcsolata, amiben ugyan nincs konfrontáció, mindig úgy történik, ahogy neki jó, de egyedül marad a kapcsolatban ő is és a párja is. Elmagányosodva, mégis párban sérülékennyé és elkeseredetté válunk.

Kristóf története

“Kinga visszament dolgozni és egy kollégájával viszonyt kezdett. Amikor megtudtam, teljesen összetörtem, 10 kilót fogytam két hét alatt. Elmentünk párterápiára is, de Kinga akkor is találkozgatott a szeretőjével, a két fiunkra meg én vigyáztam otthon. Iszonyatos nagy mélységeket éltem át, a közös álmaink törtek össze azokban a hetekben. A nagy áttörést az jelentette, amikor a terapeuta a világ legtermészetesebb módján megkérdezte, hogy meddig tűröm én ezt, meddig asszisztálok ahhoz, hogy Kinga elmehessen a szeretőjéhez?

Ez a mondat villámként hasított belém és rájöttem, hogy tennem kellene végre valamit és nem belesimulni a helyzetbe. Ekkor Kinga kinyílt, élővé vált, végre beszélni kezdett, és sírt. Elmondta, hogy hónapok óta azt érzi, hogy nekem ő nem fontos, mert simán végignézem azt, hogy a szeretőjéhez járt.

Azt mondta, hogy mivel nem büntettem meg a félrelépéséért, azt érezte, hogy ő nem fontos a számomra. Nem kapott büntetést, így nem tudta magát feloldozni. Hurcolta a bánatot, és óriási bűntudata volt, én pedig nem segítettem neki abban, hogy letehesse ezt a terhet. Rájöttem, hogy egész életemben magamat feladva, alárendelődve azt csináltam, ami Kingának jó, és hogy ezért nem tudott rám férfiként nézni. Nem voltam képes megmutatni magamat, a férfierőmet, vélhetően ezért sodródott egy szerelmi viszonyba. Én csak egy Jancsi bohóc voltam, akinek nincs egyénisége” – mondja Kristóf, aki 37 éves közlekedési mérnők.

Kristóf ráismert a párterápiás beszélgetések alkalmával, hogy az ő passzivitása és alárendelődése miatt Kinga nem tudott megbirkózni a vezető szereppel. Kinga dacossá, dühössé változott, maga sem tudta, miért haragszik a férjére. Kristóf minden szituációban azzal szerette volna kifejezni szeretetét, hogy hagyta a dolgokat úgy alakulni, ahogy Kingának jó. Tulajdonképpen a viselkedésével akarta elérni, hogy Kinga számára szerethetőbbé váljék.

Ez egy nagyon gyakori emberi viselkedés, amivel azt üzenjük, hogy: “Úgy csinálok, ahogy neked jó és kényelmes, de ennek fejében szeretsz majd, ugye?” Ilyenkor elmosódnak az énhatárok, nem ismerjük fel, és nem képviseljük a saját határainkat, ezzel a párunknak sem tanítjuk meg, meddig mehet el. Kinga sem tudta, még akkor is hetente többször ruccant el a szeretőjéhez, amikor már nem volt titok a külső kapcsolat.

A másik típusú emberi viselkedés – amikor a határainkat megmutatjuk, és önérdek-érvényesítő módon képviseljük – bizonyos helyzetekben ugyan konfliktusokat generál, mégis azt mondhatjuk, hogy a fejlődés kapuja, amiben a pár két tagja képes kialakítani az egyensúlyt és a harmóniát.

Olvass még párkapcsolatokról az NLCafén!

• “Elsüllyedtem egy olyan kapcsolatban, ami az elejétől fogva mérgezett”
• “Ne nyafogj, csak tedd szét a lábad, ahogy egy jó asszonyhoz illik!”
• 18 elképesztő indok magyar pasiktól, miért szakítottak a csajukkal