Biztos, hogy már mindenki hallott legalább egy házas férfit panaszkodni, hogy már nincs annyi szex otthon, mióta megszületett a baba. Ez a fajta panaszkodás is belejátszik annak a sztereotípiának az elterjedésébe, hogy amint megházasodsz, vége a szexuális életednek. Valószínűleg van benne igazság, hiszen aki volt már szerelmes, tudja, hogy egy idő után lanyhul a vágy a párokban, csakhogy ez a normális menete az életnek, nincs ezen semmi csodálkozni- vagy panaszkodnivaló.
Ahogy gyerekek kerülnek a képbe, gyakran a szexuális vágy szinte megszűnik létezni, elsősorban az anyukáknál.
Amikor épp felépül valaki a testet-lelket megviselő szülés után, hormonviharban, extrém alvásmegvonással, akkor nem csoda, ha a szex az utolsó utáni dolog, amin jár a feje. Túlélő üzemmódban van, nem pedig vad, szexi angyal az ágyban. Míg mindenki tisztában van vele, hogy egy gyerek születése hatalmas hatással van egy pár életére (beleértve a szexuális életet is), addig úgy tűnik, mintha társadalmi szinten elítélnék, ha anya nem akar apával szexelni a szülés után hat héttel azonnal, napi szinten (lehetőleg kétszer). Úgy tűnik, mintha a többség azt gondolná, hogy valami baj van a friss anyukával, ha nem kívánja a szexet.
Azok az anyukák pedig, akik elég bátrak ahhoz, hogy bevallják, semmi kedvük lefeküdni a férjükkel, kapnak hideget-meleget, és a sok bölcs ember olyan tanácsokat oszt nekik, hogy “Nem baj, csak tedd meg, majd közben megjön hozzá a kedved.” De mi van, ha nem jön meg a kedve közben? Milyen érzés lehet ez egy nőnek? Nem inkább arra kéne buzdítani, hogy hallgasson a testére, a szívére, a belső hangjára?
Nem tudom, hogy élte túl ennyi időn át az a nézet, hogy a férj birtokolja a felesége vagináját.
Vagy hogy joga van a közösüléshez, orális szexhez, fogdosáshoz. Biztos vagyok benne, hogy nem találunk erre vonatkozót a házassági anyakönyvi kivonatban. Inkább köze van a nőgyűlölethez, mint a szerelemhez. A férfiakat arra kondicionálják, hogy a feleségüknek akkor kell szexelniük velük, amikor a férfinek arra szüksége van. Még akkor is, ha az a bizonyos feleség nincs épp hangulatban. Mert a szex jelenti az intimitást, és így tudnak a párok kapcsolódni, közelebb kerülni egymáshoz. Mert a férj vágyait előbbre kell helyezni az asszony vágyainál, ha nem akarja, hogy megcsalják, elhagyják. Mert szegény férj még a végén elhanyagolva érzi magát, és kénytelen lesz más nő vagináját a magáévá tenni. Ki hibáztatná ezért? A nő a hibás. Mindegy, hogy most szült, vagy épp nehéz életszakaszon megy keresztül: a férfit ki kell elégíteni. Pont.
Ez az ősrégi, elavult, szexista hozzáállás a legrombolóbb egy friss anyánál. Amikor egy anyuka nem akar szexelni, akkor olyan jelzőkkel illetik, mint “hideg, frigid, önző”, és azt mondják neki, hogy valami gond van a fejében. Még azt is megkérdezik tőle, hogy szexuálisan molesztálták-e korábban, hátha az a baj. Milyen traumát élt át, amiért most nem akar ágyba bújni? Olyan összefüggéseket keresnek, amilyenek nincsenek, mert hát hogy lehet az, hogy egy feleség ne akarjon lefeküdni a férjével?
Elrettentő, hogy tulajdonképpen azt javasolják az anyukáknak, hogy az akaratuk ellenére szexeljenek.
Borzasztó, hogy automatikusan azt feltételezik, hogy valami baj van azzal a nővel, akinek épp nullán áll a nemi vágya. Veszélyes azt sugallni az anyukáknak, hogy tegyék meg mindenképp, ha nem akarják, akkor is, mert ez azt jelenti, hogy vegyék semmibe, rendeljék alá a saját vágyaikat a férj vágyainak. Hiszen a férfi szexuális kielégületlenségére úgy tekint mindenki, mint természetes dologra, amit valakinek ki kell elégíteni. Hol van itt egymás tisztelete a párkapcsolaton belül? Miért kell egy friss anyukának a kialvatlanság és baba mellett még azon is aggódnia, hogy a férjét elveszíti, ha nem teszi szét a lábát kedve ellenére? És bizony ezt nem a férfiak teszik a nőkkel, ezt a nők tanácsolják egymásnak.
Értem én, hogy mennyire frusztráló lehet, ha egy párnak nem egyezik a libidója. Csakhogy ez egy teljesen normális jelenség, ami időről időre változik. Annyi minden befolyásolja a nemi vágyat a környezettől kezdve az étkezésen keresztül az alvásig, hogy megszámolni sem tudnánk. A szülés után hat héttel pedig mégis elvárják az anyukáktól, hogy jöjjön a szex. Persze, ne törődjünk azzal, hogy a teste minden porcikája épp rendeződik vissza a terhesség után. Ne foglalkozzunk azzal, hogy mondjuk császármetszése volt, és még fel sem tud állni az ágyból rendesen. Ha meg hüvelyi úton szült, végül is csak egy babafejet kellett kipréselnie a vagináján keresztül, ami kicsit szétszakadt ebben. Ugyan már, ne sajnálgassuk a frissen szült nőket, olyan könnyű dolog ez, nyolcmilliárd nő átélte már. Mi baja van a fejében, hogy nem akar szexelni?
Ne nyafogjon, tegye szét a lábát az anyuka, ahogy jó asszonyhoz illik.
Ahelyett, hogy azt mondják az anyukáknak, hogy szexeljenek a kedvük ellenére, inkább arra kellene bátorítani a férfiakat, hogy ismerjék meg a feleségüket, hogy mégis mi kelthetné fel a vágyukat. Kezdhetik azzal például, hogy tiszteletben tartják, ha a nő visszautasítja őket. Tisztelhetik a testét és a döntéseit házasságon belül is. És befejezhetik a panaszkodást a külvilág felé a kevés szex miatt. Sokkal többet érnének el az ágyban a feleségüknél, ha mondjuk néha besegítenének a házimunkába, és gyakrabban kicserélnék a gyerek pelenkáját.
Azok pedig, akik ilyeneket tanácsolnak az anyukáknak, hogy mindenképp szexeljenek, meg kellene érteniük, mennyire ártalmasak, károsak, veszélyesek, mert olyan nincs, hogy bármilyen körülmények között normális legyen az, hogy egy nő az akarata ellenére lefeküdjön valakivel. Soha, senkivel. Még a férjével sem.
Olvass többet a szülés utáni szexről:
- Szülés utáni szex és fogamzásgátlás
- Ilyen a szex szülés után
- “Öt hónapos a babánk, de még mindig nem kívánom a szexet“
