Így gyűjthetsz pénzt fogyással!

Kempf Zita | 2017. Május 03.
Ilyen az, mikor a jó energiák összeadódnak. Egy kisgyerek legyőzi a rákot, egy felnőtt legyőzi önmagát, és hogy mindketten megtehessék ezt, azt sok ember a saját pénzével segíti. Egymásnak adnak erőt – és a kör bezárul. Újra és újra.

Az ötlet – mint minden jó ötlet – rém egyszerű: tégy egy vállalást, állíts magad mellé embereket, akik nemcsak téged támogatnak, de egy jó ügyet is. Ez a Bátor Tábor Benefitness programjának lényege. Adott egy ember, aki életmódot szeretne váltani.

Mondjuk fogyna, vagy többet sportolna, vagy mindkettőt együtt.

Egy évet ad erre magának, és a tervét meghirdeti nyilvánosan is, sőt vállalja, hogy az életmód-változása a nyilvánosság előtt zajlik. Azt kéri, hogy aki egyetért a programjával, segítse a kitartását azzal, hogy adakozik egy jó célra – ez esetben a Bátor Tábor javára. Innentől kezdve az illető nemcsak magáért felelős, hanem a beteg gyerekekért is: így aztán nem lehet feladni! Ahogy csökkennek a kilók, úgy gyűlik a pénz a bankszámlán. Vagyis mindenki jól jár: egy ember egészségesebb lesz, sok ember jobb érzéssel fekszik le, hiszen jó ügyet támogatott, a gyerekek pedig nyáron elutazhatnak egy szép helyre, hogy lelkileg is gyógyuljanak.

A Benefitness szabályai szerint az életmódváltás célját mindenki maga határozza meg, de érdemes könnyen megfogható, számszerűsíthetőt választani. Így a program felkínál:

  •          Jótékonysági fogyókúrát → lefogyok 10 kilót
  •          Jótékonysági fittség-növelést → csökkentem a testzsírszázalékomat 5%-kal
  •          egy éven át heti 3×1 órát sportolok
 

Az életmódváltás hosszas folyamat: az úton elindulni elég néhány hét, de a valódi változáshoz legalább egy év kell. A támogatókat is arra kérik, kövessék végig a folyamatot, vagyis segítsék a Bátor Tábor Alapítványt rendszeresen, legalább egy éven át. Erre nagyszerű oldalt is fejlesztettek, ahol néhány kattintással megoldható a felajánlás, a sportolók, fogyni vágyók pedig blogban tudósítanak arról, hol tartanak a küzdelemben. Hogy ez könnyebb legyen, a Bátor Tábor dietetikus és szakedző bevonásával segíti a folyamatot: tőlük bármikor lehet tanácsot kérni.

Nem volt könnyű a kezdés! Új munkahely, új időbeosztás… így kell beépítenem a hosszú sétákat, a biciklizéseket és lassan a kocogásokat is. Hát nem egyszerű, és könnyen találok kifogást, de nem adom fel! Küzdök, hiszen az eddigi támogatóimat nem hagyhatom cserben! Hiszem, hogy ezzel fantasztikusan jó célt szolgálunk, így kérem minden jó érzésű ismerősömet, hogy mondjon le egy doboz sörről, egy doboz cigiről, egy tábla csokiról, és ennek árát utalja el a Bátor Tábor Alapítványnak, ahol súlyosan beteg gyermekek táboroznak évről évre!

Így szól Motolainé Kelemen Kata, 37 éves kisgyermek-nevelő bejegyzése 2016. március 23-áról. Azóta egy évvel több, és tíz kilóval kevesebb. Igen, Katának sikerült: nemcsak életmódot váltott, és fogyott, de pénzből is a várt dupláját gyűjtötte össze. Azt mondja, az egy év pont jó időtartam: elég ahhoz, hogy látványos eredmény szülessen. “Korábban már önkénteskedtem Bátor Táborban, úgyhogy tudtam, hogy ez a pénz jó helyre kerül, vagyis teljes egészében a gyerekekre fordítják. Láttam, hogy egy ilyen program mit hoz ki a gyerekekből, a családokból, és tudtam, hogy ennél jobb cél nem is lehetne.”

Kata a közeli ismerőseit tudta mozgósítani, bár azt mondja, a pénzgyűjtés nehezebb volt, mint az életmódváltás. Utóbbit a szokásos alapokkal kezdte: elhagyta a cukrot és a fehér lisztet, és igyekezett mindent egészségesebb verzióval kiváltani. “Például nem tésztát főztem magamnak, hanem bulgurt vagy kuszkuszt. Így étkezni kicsit drágább, de megéri.” Emellett Kata otthon tornázott, és olykor sétált és futott.

“Ezt az egészet csak elkezdeni nehéz, főleg nekem, aki nulláról kezdtem. De a gyerekekért megéri! Végig az hajtott, hogy nem okozhatok csalódást az alapítványnak, és magamnak sem. Nem írhattam a blogba azt, hogy bocs, de most két hétig lustálkodtam… ráadásul tudtam, hogy a végén előtte-utána képeket kell majd mutatnom.”

Azok a bizonyos képek végül meggyőzőek lettek: Kata tíz helyett tizenkét kilót fogyott, és a kitűzött 180 ezer forint helyett végül 363 ezret gyűjtött. “Volt, aki havi rendszerességgel küldött kisebb összegeket, de olyan is előfordult, hogy húszezer forint érkezett, és azt sem tudtam, hogy kitől.” 

Kovács Ferenc Olasz profilja is tavaly ilyentájt indult el az oldalon, ezzel a bejegyzéssel:

Szeretném megköszönni a első Bátor támogatóknak az adományaikat. Nagyon jó érzés, hogy pár nap alatt a sok lájk mellett többen is a tettek mezejére léptek! Én sem voltam rest. A héten kétszer is sikerült az 5 km-t 30 percen belül lefutnom, ami a korábbi 33-35 perc után nagyon jó eredmény hozzám képest. A mérleg mutatója is be-benézett 89 alá…

Kovács Ferenc Olasz

A harmincöt éves fotós egykor kimondottan sportos életet élt, ám az utóbbi időben saját bevallása szerint igencsak “leeresztett”. Sok-sok órát ült a számítógépnél, és ha megéhezett, csak leugrott két kakaós csigáért. “A tükörbe néztem, és azt mondtam, hogy ebből elég, újra elkezdek mozogni. És akkor már legyen nagyobb tétje is a dolognak – beszálltam a Benefitness programba.” Feri korábban négy éven át önkénteskedett a Bátor Táborban, úgyhogy “az nem volt kérdés, hogy ha adománygyűjtés, akkor nekik” – mondja. “Így két fontos cél teljesülhet egyszerre, és én szeretem a komoly kihívásokat.” Ferinek elsősorban az édességfogyasztást kellett visszaszorítania, emellett elkezdett futni, noha korábban egyetlen kilométert sem tudott le. “Megszerettem ezt a mozgásformát, mert mérhető és követhető. Végül nyolc kilót fogytam, és most készülök az első félmaratonomra.”

Feri megerősíti, hogy a rendszeres sportnál is nehezebb volt folyamatosan fenntartani az adományozási kedvet, és igazán letörte az, amikor valaki beígért egy nagyobb összeget, aztán a befizetés elmaradt. Ugyanakkor… olyanok is adtak, akikre egyáltalán nem számított. “Persze, nem jó kérni, de ilyenkor arra gondoltam, nehogy már nekem legyen nehéz, hogy kérnem kell, mikor ezek a gyerekek hónapokig kórházban voltak…”

Feri azt meséli, mindig eszébe jut, hogy egy-egy táborozás hét napja alatt milyen óriási változáson mennek keresztül a kicsik. “Emlékszem, volt egy kislány. Az első tábor idején épp csak befejeződött a kezelése, akkor kezdett kinőni a haja, és még nagyon visszahúzódó volt. A következő nyáron újra találkoztunk, és már hatalmas, hosszú hajjal jött, és vidáman szaladgált, mintha csak kicserélték volna. Nagyon jó volt így látni őt.”

“Mi, mint minden alapítvány, nagyrészt az adományokból tudjuk fenntartani magunkat. Gond viszont, hogy ez kiszámíthatatlan: néha sokan segítenek, néha kevesen” – mesélik a bátor táborosok. “Gondolkodtunk, hogyan lehetne állandó segítőket találni, és mivel az egészséges életmód amúgy is nagyon fontos a gyógyulófélben lévő gyerekeknek, arra gondoltunk, a két témát összekapcsolnánk. Az első tizenkét felajánló most zárja az évét, és már elindult újabb két turnus. A két célból – életmódváltás és adománygyűjtés – legalább az egyik mindenkinek sikerült.”

A legkisebb beérkezett összeg 20 ezer forint volt, a legnagyobb 363 ezer.

A sok-sok segítségnek köszönhetően idén is lesz Bátor Tábor, idén is sokan kapcsolódhatnak ki és regenerálódhatnak a hosszú kórházi lét után, közben. “Tavaly volt egy édesanya, aki sírva hagyta nálunk a kislányát, hiszen a kezelések miatt nemigen voltak külön egymástól. Csak hát épp ezért a lánya a gyerekektől is elszokott, ez pedig nem jó így. Mikor hét nap után hazamentek, az anyuka azt mondta, egy teljesen más gyereket kapott vissza. De volt olyan tériszonyos lakónk is, aki a táborban felment a kötélpálya legmagasabb pontjára. Azt mondta a vacsoránál a többieknek: azért sikerült, mert ti biztattatok. Itt a betegség után a félelmeiket is legyőzik.”

 

Exit mobile version