Fogd meg a pórázt, és segíts! – önkénteskedtem az etyeki kutyamenhelyen

Már messziről hallatszik a kutyák ugatása, ahogy közelítünk a telep felé. Az udvaron konténerek állnak, az ebek ketreceit éppen Anita és Zoli takarítja. Nagy az izgalom, mert a kutyák pontosan tudják, hogy jön a séta, aztán pedig az etetés. De előtte mindenkinek szép tiszta lesz a helye, és friss széna is kerül bele, elvégre hideg van.

Zoli és Anita már régen önkénteskednek, ők fixen a pénteki napot választották, ilyenkor reggeltől késő délutánig itt vannak. Hogy miért? Mert szeretik az állatokat, nekik is van két kutyájuk, és mert szerettek volna a menhelyi kutyusokon segíteni. A házaspár egész héten emberek között van, viszont vállalkozóként megtehetik, hogy csináljanak maguknak egy szabad napot a héten. Ez a kikapcsolódás: itt nincsenek emberek, csak állatok. Viszont munka annál több is akad, pihenésre nincs idő, az összes kennelt ki kell takarítani, a kutyákat meg kell sétáltatni, és mindenkinek enni is kell adni. Ja, és persze esetenként vannak előadások, amikre érdemes elmenni, hiszen szeretnének minél többet tudni a mentett állatokról. Az elfoglaltságoknak még itt sincs vége, hiszen sokszor orvoshoz kell vinni a kutyusokat, vagy elhozni, és Anita meg Zoli abban is segítenek. 

“Elkezdtük, mert úgy gondoltuk, hogy jó dolog önkénteskedni, és nagyon élvezzük is. Aztán egyik dolog hozza a másikat, egyre több mindenbe elkezdtünk besegíteni. Sokan járnak ide, nem csak mi. Mindenki abba száll be, amibe tud, be van osztva a munka. Van olyan hölgy, aki itt lakik Etyeken, és otthonról dolgozik, egész nap egy gép előtt ül. Ő azért jön ide, hogy egy kicsit mozogjon, ezért szívesen sétáltat kutyákat. Ez a legjobb relax: béke van, a kutyák aranyosak, hálásak és szép a táj. Amikor először jöttem ide, akkor nem volt világítás a telepen, hát megcsináltam, legalább most már van villany, értek hozzá, akkor miért ne segítenék. Egy jó tanácsot azonban meg kell fogadnia mindenkinek, aki ide jön: kényelmes, koszolható öltözékben jöjjön, mert a kutyák örömükben tutira összeugrálják” – mondja Zoli nevetve.

Az Etyeki Állatvédő Egyesület elnöke Botka Zsolt, ő is önkéntesként intézi az ügyeket. Neki azt volt a legnehezebb megtanulnia, hogy nemet mondjon, mert másképpen nem tudná jól irányítani az egyesületet.

“Ha megjelenik egy gazda, hogy neki márpedig nem kell a kutyája, akkor ilyen esetben nem mindig mondhatunk igent. Ugyanis a létszám fölé nem szabad mennünk, akárhány állatot nem tudunk ellátni, felelősen tartani. Ilyenkor azt kérem, vigyék máshová. Ha azonban egy kutya életveszélyben van, akkor nincs miről gondolkodni. Néhány napja egy anyakutyát hoztunk a nyolc kölykével, egyikük annyira ki volt hűlve, hogy orvoshoz vittük. Meghalt a gazdájuk, és a hidegben voltak kint a háromhetes kölykök a sovány, elhanyagolt anyával. Néha kapott csak enni a szomszédoktól. Most már jól vannak, a kicsi is megmarad, éppen Anitáék ápolják őt otthon, a többiek pedig az irodakonténerünkben kaptak helyet. Ha megnőnek a kicsik, akkor remélem, hogy hamar gazdára találnak. Az érdeklődőket mindig kikérdezzük, hogy milyen az életmódjuk, és tanácsot is adunk abban, hogy milyen kutyát vigyen, mert a gazda életének passzolni kell a kutya természetéhez. Például idős pároknak nem tanácsolunk egy hatalmas kutyát, még akkor sem, ha történetesen arra vágynak, mert nem biztos, hogy boldogok lesznek együtt. Pedig pont ez az örökbe adás lényege” – mesélte az egyesület vezetője.

10 apuka, aki megmondta, hogy ebbe a házba márpedig nem hozol kutyát

Közben már kapom is a pórázt az egyik konténerből, ott lógnak szépen sorban. Minden adományból van, ami a telepen található: a konténerek, a pórázok, a kutyák ebédje, a kutyaházak. Ma például egy nagy láda húst kaptak, az lesz az ebéd a száraz eledel mellé. Van, amikor tojást kapnak, akkor azt rakják hozzá a táphoz. Az alapdolgokat az alapítvány a beérkező 1 százalékból fizeti ki, ebből kell a szükséges orvosi beavatkozásokat is kigazdálkodni, márpedig az nem két fillér.

“Ezt a kiskutyát tegnap ivartalanították, ezért van ruhában. Az az orvos, akihez visszük az állatokat, engedménnyel végzi a műtétet, de még így is sokba kerül. Úgyhogy orvosra is sokat költünk, de ezt nem lehet ennél olcsóbban megúszni. Itt azért ilyen nyugodtak a kutyák, mert nincsenek sokan, 25-30 kutya van általában a menhelyen, és őket mindennap elviszi valaki sétálni. Máshol erre nincs elég önkéntes, vagy idő, vagy akarat, ezért a bezártságtól könnyen megkattanhatnak. Szerencsére nálunk nagy a fluktuáció, sok kutyát fogadnak örökbe, és ez a legfontosabb. Hogy a kutyusok gazdára találjanak, igazi szerető otthonra, ezért dolgozunk. Aztán vannak olyan kutyák is, akik bizalmatlanok az emberekkel, nem tudni, mit tettek velük, bántották-e őket, mert nem tudják elmondani. Az a kutya, akit most sétáltatok, például csak velem jön el, másra morog. Kemény munka volt elfogadtatni magam vele, nagyon félénk, sokat ültem mellette, beszéltem hozzá, végül megengedte, hogy megsimogassam. Muszáj, hogy újra bízzon az emberekben, most ezen dolgozunk, csak így lehet gazdája” – meséli Anita.

Vannak szomorú történetek is: egy- egy bántalmazott, csontsovány kutya, vagy amikor a gazda szó szerint a csomagtartóból húzza ki a kutyát, azzal a felkiáltással, hogy ennek semmi haszna nincs, nekünk nem kell. Ezért aztán itt minden érdeklődőnek sokszor elmondják: jól gondolják meg azt, hogy hazavisznek-e egy állatot, hiszen egy kutya 10-15 évre lesz az ember társa, akivel törődni kell, ápolni kell, és szeretni. Ez idő, pénz és fáradság, érdemes végiggondolni, alaposan átrágni a kérdést. Lesz-e valaki, aki gondoskodik róla egy utazás alkalmával, vagy megengedheti-e magának a gazda az állatorvosi kezeléseket, mert az sem két fillér. És ha minden klappol, akkor lehet ismerkedni, lehet sétálni, szokni a kutyát és a helyzetet.

Séta közben nézelődni sem árt, ugyanis igazán szép a táj, kezdem érteni, hogy miért tartja Zoli jó kikapcsolódásnak. Hegyre fel, dombról le, a végére kellemesen elfárad az ember. A kutyák is csak eleinte húznak, aztán ők is megszokják a tempót, kivéve Frakkot, aki méretei miatt igencsak megdolgoztat. És persze minden jószágnak jár a simogatás, annak nagyon örülnek. Frakk annyira lelkes tőle, hogy majdnem feldönt, újra és újra felugrik. Aki őt örökbe fogadja, számoljon vele, hogy hozzá azért kell némi fizikai erő is, egyébként különlegesen szép pofája van, és nagyon kedves állat.

A kis testű kutyák, akik ebben a hidegben kint nem bírnák ki az éjszakákat, egy meleg konténerben laknak, csak sétálni járnak ki. Az ovisok pedig Amandánál, az egyik önkéntesnél laknak, mert ott egész nap futkoshatnak a kertben, este pedig melegben alszanak. A tapasztalatok szerint a kölyköket gyorsan örökbe fogadják, meg a kisebb kutyákat, a nagyobbak és az öregebbek találnak nehezebben családot. A menhelynek igazán szuper Facebook-oldala is van, ahol az összes kutya képe megtalálható, talán ennek is köszönhető, hogy ilyen sikeresen működnek.

Néhány érdekesség az etyeki menhelyről:

• Volt olyan, hogy valaki a szülinapjára ajándék helyett azt kérte a barátaitól, hogy amennyit ajándékra szánnak, azt tegyék egy dobozba, és a pénzt elvitte Etyekre. 
• Hétvégén, amikor nyilvános sétáltatás van, akkor lehet ismerkedni a kutyákkal, ilyenkor szoktak adnak tárgyi és pénzbeli adományokat is.
• Piknikeket, Mikulás-ünnepséget is rendeznek a menhelyen, ilyen alkalmakkor is van adománygyűjtés.
• 2017-es asztali és fali naptárat nyomtattak ki a kutyák képeivel, az ebből befolyt pénzt is a kutyákra fordítják.
• Először próbaidőre viszik el az örökbefogadó gazdik a kutyákat, ha jól teljesít mindenki, akkor lesz végleges szerződés, kölyökkutyák esetében kizárólag ivartalanítási kötelezettséggel.
• Önkéntesek fiataloktól egészen a nyugdíjas korosztályig vannak.