Többen rosszul lettek és meghaltak egy budakalászi otthonban

nlc | 2017. Augusztus 03.
Egy budakalászi szociális otthon ápolási osztályán hét idős ember lett rosszul ugyanazon a napon, kettő bennfekvő életét pedig nem tudták már megmenteni az orvosok. Az otthon indoklása szerint a hőség okozta a tragédiát, de van olyan feltételezés is, amely szerint ételmérgezésben hunytak el az ápoltak.

A Hírpress.hu információi szerint egy rohamkocsi és hét szállító mentőautó érkezett egy budakalászi szociális otthonba szerdán, ahonnan hét idős beteget vittek a budapesti Szent László és a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházba.

Egy ember már az idősotthonban meghalt, őt a mentők nem tudták újraéleszteni, míg a rosszul lett betegek közül az egyik idős személy a kórházban vesztette életét.

A lap azt írja, hogy feltehetőleg ételmérgezés történt az otthonban, ugyanakkor ezt eddig senki nem erősítette meg. A 444.hu felhívta a budakalászi intézetet, ahol megerősítették, hogy többen meghaltak az elmúlt órákban, de cáfolták, hogy ételmérgezés történt volna. Arról beszéltek, hogy a nagy meleget az otthon idős, gyakran 90 év feletti, súlyos beteg lakói nagyon nehezen bírják, ez áll a rosszullétek hátterében.

A rendőrség egyelőre nem közölt azzal kapcsolatban információt, hogy vizsgálná-e az ügyet. 

 

Exit mobile version