Ez a kutya kiszagolja a tüdőrákot az ember leheletéből

nlc | 2017. Augusztus 04.
Blat, a spanyol keverék egyetlen leheletből is 95 százalékos pontossággal jelezni tudja, ha az illetőnek tüdőrákja van. A tökéletes szaglással rendelkező kutya már a rák korai stádiumát is megérzi.

A labrador és amerikai staffordshire szülőktől származó négylábú Spanyolország egyetlen kutyája, amelyet arra tanítottak, hogy kiváló szaglásával jelezni tudja, ha egy embernek tüdőrákja van. A Blat névre keresztelt kutya teljesítményéről már kutatás is készült, a European Journal of Cardio-Thoracic Surgery szaklapban publikált tanulmány szerint Blat 95 százalékos pontossággal ki tudja szagolni a tesztalanyok lehelete alapján a rákot, sőt, a betegséget az egészen korai szakaszában (amikor a tumor mindössze négy milliméter átmérőjű) is felismeri. 

A kutya trénere, Ingrid Ramón 11 hónapos korában vette magához az ebet. Ramón a The Local spanyol kiadásának nyilatkozott, és elmondta, hogy az akár életmentő jelentőségű szagló feladatok a három és fél éves Blat számára csupán játéknak tűnnek. A betegektől vett légzésmintákat Ramón a szag felerősítése érdekében egy lyukkal ellátott fadobozba helyezi, Blat pedig azzal jelez, hogy ha gyanús szagot érez valamelyik doboznál, hogy leül a tárgy mellé.

A kutya lenyűgöző teljesítménye a kutatókat arra sarkallja, hogy tovább vizsgálják azokat a molekulákat, amelyek feltételezhetően a tüdőrák speciális részecskéi, hiszen ezért tudják a kutyák leleplezni a kilégzéskor a betegséget. 

Nem Blat az egyetlen kutya, amely képes a rákot kiszagolni. Magyarországon a Kutyák a Rák Ellen az Életért Alapítvány is képez olyan ebeket, melyek szaglásuknak köszönhetően képesek korai stádiumban felismerni a rákot. Ahogy egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla: a kutyák a daganatsejtek anyagcseréjekor felszabaduló szaganyagot képesek felismerni, és erre a feladatra mindenféle fajtájú, normál – tehát nem nyomott – orrú, alapképzett, szocializált kutya nagyjából 4-6 hónap alatt betanítható.
 
Exit mobile version