Létezik tökéletes szülés, közel 45 évesen is – egy jógaoktató mesél

Elvarázsolt helyre, a Balaton-felvidéki Csobánc melletti dombra, Bácshegy eldugott szegletébe visz a földút. Itt él Juhász Csilla jógaoktató párjával, Robival és másfél éves kisfiukkal, Zennel. Biciklivel jövök Káptalantóti felől – a legtöbb autó nem bírná az ide vezető hepehupás utat –, és így legalább van időm egy kicsit lelassulni. A gyömbértea már lobog a régi tűzhelyen, amikor megérkezem. Forrásvízből készült – az áramot és a vizet nem vezették még be a házba. A nyugalom szigetén vagyok.

Ha nem tudnám, mennyi idős, azt gondolnám, Csilla a harmincas évei elején járó, sportos nő. Több mint másfél évtizedet tévednék. Egyedül csillogó szemei árulkodnak arról, hogy sokkal többet tapasztalt már a világból. A teraszon beszélgetünk. Mintha megérezné, hogy vendég érkezett, Zen felébred az ebéd utáni alvásból, és csatlakozik hozzánk. Szőke hajú kisfiú angyali mosollyal, és tengerkék szemekkel.

„Szerelmes lettem, felmondok”

Csilla tizenhat éves kora óta jógázik. Nem tudja, hogy honnan jött az inspiráció, hiszen akkoriban nem ismert senkit, aki jógázott volna, és soha senki nem beszélt neki a jógáról. 1987-et írtunk, nem volt minden sarkon jógastúdió, de nagy nehezen talált egy tanárt, Böde Istvánt. Ám néhány év hatha jóga gyakorlás után a lelkesedése abbamaradt. Elkezdte járni a „megszokott” utat: egyetemre ment, szerzett három diplomát, de soha nem dolgozott angol szakfordítóként vagy geográfusként. „Olyan, mintha egy előző életben történt volna mindez. Fekete lyuknak hívom az életemnek azt az időszakát” – mondja.

Miskolcra költözött, és egy utazási irodánál találta meg az álommunkáját túravezetőként. Akkoriban ismerkedett meg Robival, aki Mexikóból érkezett haza két hétre, ahol túravezetőként, masszázsterapeutaként és tengerikajak-oktatóként dolgozott. Ez a találkozás mindent megváltoztatott. „Bementem a főnökömhöz, és megmondtam, hogy szerelmes lettem, ezért felmondok. Robi után akarok menni Mexikóba. Azóta együtt vagyunk” – meséli.

Csilla 2003-ban a jógát is újrakezdte – a párja akkor már sok éve gyakorolt. Érezte, hogy ezzel akar foglalkozni, méghozzá a legkomolyabb szinten. 2008-ban Indiában három hónapig ayurvédát, hagyományos indiai gyógyítást és jógát tanult, egy év múlva pedig elkezdett saját jógaórákat tartani. Még háromszor ment vissza Indiába tanulni és gyakorolni, haladó jógatanár és Ashtanga jógaoktató képesítést is szerzett. Volt olyan, hogy fél évre beköltözött egy ashramba, ahol szinte szerzetesi fegyelemben kellett élni. Mindennap hajnali fél 5-kor keltek, és este fél 10-ig tartott a gyakorlás.

A babavárásra évekkel korábban készülni kell

„Negyvennégy évesen, az utolsó pillanatban lettem várandós, orvosi szemmel nézve pedig veszélyesen öregen, három hónappal a negyvenötödik születésnapom előtt hoztam világra a kisfiamat. Ennek ellenére a várandósságom kilenc hónapja nem csak a lelki boldogság miatt volt csodálatos, hanem azért is, mert fizikailag is tökéletesen éreztem magam az első perctől kezdve az utolsóig” – írja blogján Csilla.

A titkáról kérdezem, de kiderül, hogy valójában nincs ilyen. Csak annyi, hogy nagyon tudatosan készült a babavárásra. „A kis magzat olyan, mint egy kis mag, amely csak tiszta földben, vagyis környezetben tud életre kelni és szépen fejlődni. A jóga és az ayurvéda megtanított arra, hogyan tisztítsam ki a szervezetemet, és tegyem a baba számára megfelelő táptalajjá” – meséli. A várandósságot megelőző egy-két évben Csilla havonta végzett májtisztítást, és megszámlálhatatlan vastagbél-tisztító, lúgosító kúrát iktatott be. Vegetáriánus, és főleg zöldséget, gyümölcsöt és gabonaféléket fogyasztott.

Csilla a babavárás idején is aktív maradt. A második hónapig még ugyanazt a „kemény” jógát gyakorolta, mint a várandóssága előtt. A második és harmadik hónapban rengeteget biciklizett, a negyedik hónaptól kezdve pedig napi több kilométert gyalogolt. Az ötödik hónaptól mindennap úszott, időnként óvatosan edzett, és napi szinten folytatta a jógagyakorlást. „Természetesen a növekvő pocakkal arányosan hagytam el azokat az ászanákat, amik már nem voltak kivitelezhetők. Nagyon sok csípőnyitó és csípőlazító gyakorlatot végeztem, amiből a legfontosabb a széles, mély terpeszben való guggolás volt. Ebben a pózban tud a medence a legjobban kitágulni, ezért ez a legkedvezőbb póz a szüléshez” – meséli.

„Az életért nem kérhetsz pénzt”

Csilla és Robi a legtöbbször Mexikóban töltik a teleket, Robi masszázsterapeuta-praxist alakított ki, Csilla pedig jógát tanít. Öt hónapos kismama volt, amikor 2015 késő őszén második otthonukba érkeztek. Azonnal elkezdték keresni a megfelelő helyet a szüléshez. Egy Ela nevű bábához irányították őket, aki Oaxaca államban, 2600 méter magasan, a hegyekben vezet gyógyítóközpontot a férjével.

Itt bárkit befogadnak, aki gyógyulni akar, testi vagy lelki baja van, vagy világra szeretné hozni a gyermekét természetes módon – ezért is hívják El Refugiónak, Menedékhelynek. A németországi születésű bába harminc éve él Mexikóban, öt gyermek édesanyja, és több száz gyereket segített már a világra komplikációmentesen. A párok távol a lakott területektől, kör alakú kunyhókban készülhetnek szülésre, és a baba érkezése után is maradhatnak, ameddig akarnak.

„Csodálatos volt, ahogy Ela a szülésről beszélt. Már akkor tudtam, hogy vele szeretnék szülni, és hogy akár a holdra is utánamegyek, ha kell – meséli Csilla. – A szülés előtt két héttel, márciusban költöztünk be az egyik házikóba. Víz és villany nem volt bevezetve, de mindenünk megvolt, amire szükségünk volt. Amikor megkérdeztem, hogy mennyibe kerül a szülés, Ela ezt válaszolta: you cannot charge money for life (az életért nem kérhetsz pénzt.) A gyógyító központot adományokból tartják fenn.”

„A jóga a szülésben is rengeteget segített”

Márciusi délután volt, Robi éppen zenélt a központ egyik vendégével, amikor Csilla először érezte, hogy megérkeztek a fájások. (A fotó éppen ekkor készült.) Este Robi megágyazott neki a kunyhójuk közepén. „Álomszerű volt az egész, gyertyafényben vajúdtam, ugyanakkor nagyon tudatosan jelen voltam, hogy kontroll alatt tartsam a fájásokat. Másnap reggel, amikor a tolófájások megérkeztek, Robi nyakába kapaszkodtam, és széles guggolásban nyomtam. Félóra múlva megszületett Zen. Nem sírt, csak nézett, nagy szemekkel. Csodálatos volt megélni a szülést a maga csupasz valóságában, csendben és békében, a csillagok fényével megvilágított éjszakában. Bár a párom velem volt, a szülést ketten végeztük, a babám és én, együtt. A természet mérhetetlen intelligenciája irányított mindent, az egész úgy zajlott, ahogy annak lennie kellett. Nem zavarta meg senki és semmi a folyamatot” – meséli Csilla.

A bába is csak az utolsó fél órában volt jelen, és a szülés után magukra hagyta őket a babával. Mexikóban még szokás, hogy a szülés után negyven napig senki nem láthatja a babát a szülőkön kívül. A szülést követő harmadik napon egy hagyományos izzasztókunyhó-szertartáson vettek részt, és még két hónapig maradtak a házikóban.

„Nem féltél? – kérdezem. – Egy erdő közepén, mindentől messze…”

„A lehető legtermészetesebb módon akartam szülni – mondja Csilla. – Sziklaszilárdan hittem abban – inkább tudtam –, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga, a természet úgy alkotta meg a női testet, hogy képes legyen világra hozni egy gyermeket. Természetesen becsúszhat hiba, és akkor szükség van segítségre. De azt gondolom, hogy ebbe nem szabad belenyúlni addig a pontig, amíg valóban nem indokolt az, hogy a nő segítséget kapjon.”

Csilla hangsúlyozza, hogy nem akar negatívat mondani az orvosi segítséggel, kórházban történő szülésről. „Nagyon is szükség van a kórházakra, sok babát és édesanyát mentettek, mentenek meg” – véli és hozzáteszi, mindig van egy B terv, Elánál is tudták, hogy a legközelebbi kórház egy órányi autóútra van.

„Semmiféle nagy dolgot nem vittem véghez azzal, hogy így szültem, hiszen a világ nagy részén így szülnek a nők. Az üzenetem a történetemmel csak annyi, hogy létezik tökéletes, rosszullétmentes várandósság, és tökéletes szülés, közel negyvenöt évesen is. A jóga pedig rengeteget segített. Nemcsak a légzésben, hanem abban is, hogy el tudjam magam lazítani a fájások ellenére.”

„Nem erőltetünk semmit”

Zen egyáltalán nincs zavarban, az interjú végén már az ölemben ül, és a diktafont nyomogatja. „Nem követünk nevelési elveket, figyeljük a gyerek természetét, ritmusát, ahhoz mérten cselekszünk, nem erőltetünk semmit” – mondja Csilla. Úgy véli, a babának csak egyetlen dologra van szüksége: hogy a mama és a papa ott legyen vele, és jólérezzék magukat, így a vezetékes víz hiánya sem zavaró tényező. Természetesen a higiéniára oda kell figyelni ilyen egyszerű körülmények között is, és az sem kérdés, hogy a kicsi babavizet kap. „Fontos, hogy a természet és a baba kapcsolata megmaradjon. Zen például nem ül babakocsiba – kipróbáltuk, de nem jött be. Vagy hordozom, vagy jön a saját lábán, mióta tud járni.”

Ahogy a Káli-medencében hidegre fordul az idő, Csilláék újra Mexikóba indulnak. Nem biztos, hogy ez mindig így lesz, de egyelőre kétlaki életet élnek. Amíg itt vannak, a Liliomkert piacon zenélnek, Csilla jógaórákat tart, Robi pedig masszázsterápiával foglalkozik, és hangmeditációkat tart. Ez egy másfajta teljesség. Olyan lemondásokkal jár, amit a legtöbben nem vállalnánk be, de nem kérdés, hogy megéri.