Különös tárgyat operáltak ki egy 70 éves nő emésztőrendszeréből

MTI/NLCafé | 2018. Január 03.
Különösen szerencsésnek mondhatja magát az a hetvenéves ausztrál nő, akinek majdnem az életébe került egy lenyelt fogpiszkáló, amit az első vizsgálatok ki sem mutattak.

Fogpiszkálót operáltak ki egy gyomorfájásra panaszkodó 70 éves nő begyulladt vastagbeléből ausztrál sebészek, miután a nő erős fájdalmai miatt egy hónap alatt négyszer került kórházba.

Az első vizsgálatok nem utaltak perforációra, és idegen tárgy jelenlétét sem mutatták ki. A feltáró műtét során azonban egy gyulladt vastagbélszakaszban megtalálták a beszúródott fogpiszkálót.

A BMJ orvosi folyóiratban közölt beszámolóban az esettel foglalkozó orvosok felhívták a figyelmet: az ilyen típusú panaszokkal érkező betegeknél előfordulhat, hogy a páciens betegségét egy emésztőrendszerbe jutott fogpiszkáló okozza.

A megműtött nő azóta felépült.

A cikk szerzői szerint a fogpiszkáló okozta bélperforáció következtében a kórházba került betegek 9,6 százaléka meghal, a páciensek 38 százaléka a fogpiszkáló sikeres eltávolítása ellenére is elhalálozik.

Exit mobile version