Az apa, aki tiszta szívéből szurkolt annak, aki megkapta a fia szívét

nlc | 2018. Március 05.
A fiú szíve egy másik ember második esélye volt.

John Dickhout az ötvenes évei elején járt, amikor szívrohamot kapott, ami után annyira legyengült a szervezete, hogy még egy lépcsőn sem bírt felmenni. Két évvel ezelőtt megkapta az ontarioi Adam Prashaw szívét, aki egy szívrohamban halt meg 22 évesen.

Dickhout az új szívvel ismét erőre kapott, és azzal akarta kifejezni tiszteletét a Prashaw család felé, hogy egy tíz kilométeres futóversenyen indult, nem messze a család otthonától.

„Azt akartam, hogy tudják, mit jelent az ajándékuk nekem és a családomnak” – mondta el a CTV Ottawának.

Az első, aki a célba érkezés után megölelte, Rick Prashaw, Adam édesapja volt, aki meghatva figyelte Dickhout sikerét. „Olyan volt, mintha a saját fiamat néztem volna” – tette hozzá szomorkás mosollyal. Elmondása szerint nagyon könnyű döntés volt a fiuk szerveinek felajánlása, hiszen tisztában voltak Adam kívánságával.

Kiemelt kép: CTV Ottawa YouTube

Exit mobile version