Egy fesztivál, amely igazán jót tesz az egészségednek

Sz.A. | 2018. Július 06.
Ha szeretnéd a nyaralásodat a láblógatás és a folyamatos falatozás mellett egy kis testmozgással is megtoldani, esetleg szívesen kipróbálnál olyan mozgásformákat, amelyekhez még nem volt szerencséd, akkor ez a vándorfesztivál érdekelni fog.

Nem voltam mindig sportos csaj – és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Kisgyerekként nem sportoltam semmit, éppen csak a tollaslabdát reptettem nyaraláskor. Amikor kamaszodni kezdtem, egyre nagyobb igényem támadt a mozgásra. Kipróbáltam többféle labdajátékot, kocogtam, de a lelkesedésem mindig alábbhagyott egy idő után. Így aztán nagyon aktív és szörnyen passzív periódusok váltották egymást az életemben.

Az áttörést végül a hot jóga hozta meg. Sosem fogom elfelejteni az első izzasztó jógaórát, amire három barátnőmmel együtt merészkedtem el. Egyszerre volt embert próbáló és lazító hatású az a 90 perc, amit a párásított, 35 fokos teremben töltöttünk. A végén úgy éreztük magunkat, mintha egy derekas kardioedzést és egy 10 perces szaunaszeánszot is letoltunk volna. Szerelem lett ez az első találkozáskor, ami nagyjából tíz éve történt, és még ma is tart. Persze ma már nem jógázom olyan aktívan, mint eleinte, viszont a sport heti három-négy alkalommal az életem része lett. A jógán kívül a rendszeres kardioedzések és az úszás segít abban, hogy a mozgásigényemet kielégítsem. És ez alól nem kivétel a nyaralás sem: ha van mód, akkor hosszabb túrákat, jógát és jó sok úszást ilyenkor is beiktatok a programomba. Ezért is kaptam fel a fejemet, amikor a a B-Life Strand Egészség- és Sportfesztiválról először hallottam.

A rendezvény tartalmas és aktív kikapcsolódást kínál azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akik a nyár folyamán vidéki városok fürdőhelyeire látogatnak. A fő szervező Czanik Balázs, a capoeira aerobik megteremtője. Balázs nap mint nap szembesül a mozgásszegény életmód negatív hatásaival, amikor fogyni vágyók fordulnak hozzá segítségért. Éppen ezért szeretné minél több emberrel megszerettetni az aktív, egészséges életmódot, amire igen nagy szükség van, hiszen az európai gyerekek egyharmada elhízott, emellett pedig a kontinens országai közül hazánkban van a legtöbb túlsúlyos felnőtt.

„Az utóbbi években sokan ismerik fel, hogy egészségesebben kellene élniük, azaz szükséges változtatniuk az étkezésükön, és sportolniuk kell. Szerencsére ezt egyre többen meg is teszik, de sajnos még mindig jelentős azok száma, akiknek ez hiányzik az életéből. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy fesztivállal kedvet tudunk csinálni a mozgáshoz. Ilyenkor együtt tornáznak a felnőttek és a gyerekek, sőt teljes családok, ami komoly lendületet ad annak, akitől eddig távol állt az aktív életmód. A gyerekek nagyon szeretik ezeket a programokat, ezáltal a szülők is velük tartanak, és sokszor emiatt határozzák el, hogy többet fognak mozogni, mert a közösségnek nagy ereje van” – mondja Czanik Balázs.

A 20 állomásos fesztiválon többféle mozgásformát ismerhetnek meg az érdeklődők, emellett cukormentes és bioélelmiszereket kóstolhatnak, életmódtanácsokat kaphatnak. Különösen nagy figyelmet fordítanak a gyerekekre, akiket a sportolási lehetőségeken túl kreatív feladatokkal is ellátnak.

„A kicsiket is alaposan megtornáztatjuk, de arra is figyelünk, hogy a kreativitásukat is megmutathassák. A Légy mester Te is! program keretében egy ház makettjén ábrázolhatnak különböző szakmákat, miközben egy tapasztalt pedagógus foglalkozik velük, végül pedig értékes nyeremények várnak rájuk” – tette hozzá Czanik Balázs.

A fesztivál következő állomásai:

Július 6.               Mezőkövesd-Zsórifürdő
Július 7.               Tiszafüred
Július 8.               Berekfürdő
Július 13.              Leányfalu
Július 14.              Cegléd
Július 15.              Kecskemét
Augusztus 3.        Cserkeszőlő
Augusztus 4.        Csongrád
Augusztus 5.        Kiskunmajsa
Augusztus 10.      Zalakaros
Augusztus 11.       Balatonakarattya
Augusztus 12.       Balatonfüred
Augusztus 17.       Hajdúszoboszló
Augusztus 18.       Nyíregyháza
Augusztus 19.       Miskolctapolca
Augusztus 25.       Kaposvár
Augusztus 26.       Marcali

Exit mobile version