Szeretnél ledobni néhány kilót? A mobilod ebben is segít

Brjeska Dóra | 2018. Július 12.
Dübörög a fürdőruhaszezon, ilyenkor egy csomó emberben megszületik a vágy, hogy egészségesebben éljen, és megszabaduljon pár kilótól. Ideig-óráig oda is figyelnek a táplálkozásukra, de aztán a lelkesedés lassacskán alábbhagy, és néhány hét alatt teljesen köddé is válik. Igen, tudjuk, hogy most sokan bólogatnak, ezért úgy döntöttünk, mutatunk valamit, ami segíthet hosszabb ideig kitartani.

Nálunk az életmódváltás nem kedv kérdése, hanem, hogy úgy mondjam, kényszer. Bár a tesóm az erősen ajánlott kifejezést használta, de az kb. ugyanaz. Az történt, hogy a párom elég rosszul érezte magát a bőrében, folyton feszült és nyűgös volt teljesen indokolatlanul, egy perc alatt az egekben volt a vérnyomása, és ettől iszonyú fáradékony is lett. Szóval kénytelen voltam elcipelni a barátnőmhöz, aki kardiológus, hogy kivizsgálja, mert ez nem állapot. Szerencsére nincs komolyabb baj még, de mivel jobb a megelőzés, nem kérdés, hogy életmódváltásra van szüksége. Ami nem is lenne nehéz, ha nem lenne komoly probléma a táplálkozásával. És most nem arra gondolok, hogy csak egészségtelen dolgokat eszik, hanem arra, hogy elképesztő mennyiségű ételt tud elpusztítani, mert szerinte éhes. És ezt halálosan komolyan gondolja. Van, aki ezen jól szórakozik, és nem zavarja, hogy az egészsége a tét, de engem mérhetetlenül.

Szóval mivel a probléma sürgős megoldásért kiált, konzultáltam a mindjárt diplomás dietetikus tesómmal, akivel végül megegyeztek, hogy

  1. ezt a megállás nélkül evést sürgősen el kell felejteni,
  2. le kell adni egy tízest, mármint kilóban, és akkor azért sokkal jobb lesz.

A megoldást pedig egy mobilapplikáció adta, amelyen mindennap jegyeznie kell, mikor mit és mennyit eszik. És én mondom, ez a világ legnagyobb ötlete. Nem is gondolnánk, hogy egy kalóriaszámlálós alkalmazás milyen kényelmes és hasznos dolog. Már az által hatalmas segítséget nyújt az egészségesebb életmód kialakításában, hogy szép lassan egy teljesen új rendszert visz a mindennapokba. Persze az egy dolog, hogy nekem tetszik, de lássuk, mit gondol az életmódváltásunk alanya:

„Azért jó, mert nagyon meglepő dolgokra jön rá az ember. Mindig azt hittem, csak piszkálnak azzal, hogy túl sokat eszem, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy tényleg nagyon durva. Ezzel az applikációval folyamatosan tudom követni, hogy napközben éppen hogy állok az ajánlott adagokhoz képest. És segít, hogy normális keretek között maradjak. Elég ijesztő ugyanis, amikor egy ebéd után azt látja az ember, hogy túl van a napi adagja háromnegyedén. A másik, ami nagyon tetszik, hogy látom, mi az, ami tényleg jó, és mi az, ami nagyon rossz étel. Egy csomó mindenről azt gondoljuk, hogy biztosan egészséges, pedig egyáltalán nem. Ha lejegyezzük, amit eszünk, és figyeljük az értékeket, akkor egy idő után már fejből is tudni fogjuk, mi az, amit még éppen megehetünk, vagy mi az, amit inkább nem.”

Szóval, ha egy pasinak ez bejön, és vállalja, akkor tényleg lehet benne valami. Azzal, hogy elkezdett változtatni a táplálkozásán, nagyon hamar elkezdett kis ütemben, de fogyni is. Persze nem is a hirtelen volt a cél. Az egészből pedig nagyon jól látszik, mennyit számít egy kis odafigyelés. Nem kell koplalni vagy emberfeletti módon sportolni sem, csak odafigyelni.

Nekünk van egy bevált alkalmazásunk, amit használunk, de kipróbáltunk még párat, hogy legyen választék. Mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. Nézegessétek meg, hátha megtaláljátok, ami nektek is tetszik, és segíteni tud.

Lose It! (iOS)

Először is: a leírás szerint a Lose It tud magyarul, valójában nem. Így ez például okozhat némi nehézséget, amikor ételt választunk, mert tipikusan magyar dolgokat nem fogunk találni. Viszont több lehetőségünk is van ennek megoldására. Hozzáadhatunk teljesen új ételeket és azoknak minden fontosabb adatát, amit azután megoszthatunk bárkivel, aki használja az alkalmazást. Ha esetleg valaki nagyon ráér… A másik lehetőség, hogy csak azt írjuk be az adott étkezéshez, hogy mennyi kalória volt. Van benne vonalkódolvasó is, ami sajnos a hazai termékeket nem ismeri fel, de a külföldiek közül többet is sikerült beolvasnia. Például egy doboz csokit minden gond nélkül.

Lose It!

Maga az alkalmazás nem néz ki rosszul, egyszerű a használata, átlátható. Ha van okosóránk, akkor azzal is összekapcsolható, így hozzászámolja a mozgásunkat is. Viszont ami nem túl szimpatikus, hogy a folyadékbevitelt csak előfizetéssel lehet mérni.

Yazio (iOS, Android)

Tud magyarul, és elég jól ráadásul. Csinos kinézet, egyszerű használat. Regisztrációnál rákérdez az adataidra és arra, hogy mennyit mozogsz egy nap, vagyis milyen jellegű munkát végzel. Ezek után kiválaszthatod azt is, hogy fogyni, a súlyodat megtartani vagy hízni szeretnél. Ezekből kiszámítja, mennyi kalóriára van szükséged, és nagyon okosan el is osztja neked három főétkezésre és némi nassolásra. Ez például nagyon praktikus, mert azonnal látod, hogy állsz nemcsak a napi étkezéssel, hanem az adagokkal is. Itt is több lehetőségünk van az ételek bevitelére. Írhatunk saját recepteket, saját összetételeket, de nem nagyon lesz rá szükség, mert szinte minden benne van a listában, azok is, amik magyarosabb ételek.

Yazio

És nagyon jó az is, hogy az ő vonalkódolvasója szinte mindent felismer. Kipróbáltam egy csomó itthoni terméken, és egy-két kivétellel mindennél működött. Ez nagyon megkönnyíti a használatot, és ehhez is hozzá lehet kapcsolni a mozgási adataidat, s van benne egy plusz is, a folyadékbevitel. Egy egyszerű kis poharas rész, amire csak rá kell nyomnod, ha iszol. Szerintem nagyon jópofa.

Ételnapló (Android)

Ez egy teljesen magyar alkalmazás. Kicsit nehezen indultunk, mert állandóan lefagyott, de azért nézzük, hátha nálunk van csak hiba. Ami jó az Ételnaplóban, hogy itt is választható cél a fogyás, a súlytartás és a hízás is. Sajnos elég gyenge abban, ami a lényeg, vagyis nagyon kicsi az élelmiszerlistája. Bár ez valamennyire orvosolható, mert van lehetőségünk bővíteni. Ami nagyon nagy hátránya, hogy nem számítja bele a mozgást a kalóriafelhasználásba, így kérdéses, hogy például mennyire tud tényleg segíteni, például ha valaki fizikai munkát végez vagy sokat sportol. Kinézetre elég egyszerű, nem mondhatnánk, hogy a külsejével akar hódítani.

Ételnapló

Kalóriabázis (Android)

Míg az előző applikációk nemcsak fogyásra jók, hanem súlytartásban vagy akár hízásban is tudnak segíteni, ez sajnos inkább csak az elsőre van ráállva. Eléggé átlagos az élelmiszerlistája, nagyobb, mint az Ételnaplóé, de bővíteni sajnos nem lehet, szóval ne nagyon egyél különleges dolgokat – ez szerintem igen komoly hátrány. Ami a Kalóriabázis mellett szólhat azonkívül, hogy magyar az alkalmazás, hogy ha vezetsz étkezési naplót online, akkor az exportálható. Ez akkor praktikus, ha hosszabb időszakot szeretnél egyben látni. Az egész ott lesz az étkezési naplóban, az app pedig összegyűjti a napi étkezéseidet. Ami a felhasználóbarátságot illeti, minket nem igazán győzött meg, mert nem elég átlátható.

Kalóriabázis

Exit mobile version