Tizenegy újszülött halt meg egy balul elsült kísérleti kezelés miatt – frissítve

nlc | 2018. Július 24.
Viagrával kezeltek olyan várandós nőket, akiknél nem volt megfelelő a méhlepény vérellátása.

Tizenegy kisbaba életét vesztette egy gyógyszerkísérlet folyamán Hollandiában. Az amszterdami egyetem orvostudományi központjának felügyeletével végzett kísérlet során szildenafillal, vagyis a Viagra hatóanyagával kezeltek olyan várandós nőket, akiknél nem volt megfelelő a méhlepényen keresztüli véráramlás, emiatt pedig a magzatok nem fejlődtek megfelelően.

A kutatók arra számítottak, hogy a szildenafil hatása segíti majd a magzatok növekedését. Az eljárást korábban patkányokon tesztelték, sikeresen, ezért embereken is elkezdhették tesztelni a módszert. A múlt héten azonban le kellett állítani a programot, ugyanis egy független vizsgálóbizottság felfedezte, hogy a szildenafil miatt súlyos tüdőproblémák léptek fel az újszülöttek egy részénél – írja a Guardian.

A kísérlet során 93 nőt kezeltek szildenafillal, és 17 újszülöttnél léptek fel tüdőproblémák. A 17 érintett kisbaba közül 11-en életüket vesztették. Rajtuk kívül 90 nőnek placebót adtak, az ő gyerekeik közül pedig mindössze hárman születtek tüdőrendellenességgel, és egyik gyermek sem halt meg. További 10-15 nőnél egyelőre nem tudni, hogy érintett-e a gyermekük.

Egyelőre semmi nem utal arra, hogy a kísérlet során nem jogszerűen jártak el a szakemberek, de külső vizsgálatot indítanak az ügyben.

A Viagra gyártója, a Pfizer az alábbi közleményt juttatta el az NLCaféhoz: 

A Pfizer követi a médiában megjelent híreket, melyek helytelenül kötik a vállalat Viagra (sildenafil) termékét egy a termék indikációján túli, független kutatók által kezdeményezett  (investigator-initiatied research, IIR) vizsgálathoz. A Pfizer ebben a vizsgálatban semmilyen módon nem vett részt, nem támogatta azt, és terméket sem biztosított a vizsgálatokhoz. Az Amsterdam University Medical Centre vizsgálatvezetői megerősítették, hogy a vizsgálat során a sildenafil egy nem Pfizer által gyártott generikus verzióját használták, a klinikai vizsgálatban résztvevők nem kaptak sem Viagrát, sem Pfizer sildenafilt, sem más Pfizer készítményt.
 
A Viagra felnőtt (18 éves vagy annál idősebb) férfiak erektilis diszfunkció tüneteinek kezelésére szolgáló készítmény. A termék biztonságosságát és hatékonyságát több mint 15 ezer érintett páciensen elvégzett klinikai vizsgálatokdokumentumai támasztják alá.
 
Ezúton szeretnénk részvétünket kifejezni a vizsgálatban részt vevők és családjaik számára!

Exit mobile version