Leesik az állad a 81 éves testépítőtől

nlc | 2018. Július 28.
Az idős férfi példája jól mutatja, hogy sosem késő elkezdeni az edzőterembe járást és a súlyzózást.

A 80-as éveikben járók többsége szerencsésnek tartja magát, ha nem küzd éppen csípő- vagy hátproblémákkal, de ez a 81 éves japán testépítő nemcsak tökéletes fizikai állapotban van, hanem sokkal jobban néz ki, mint sok negyvenes. Tosiszuke Kanazava élő bizonyíték rá, hogy sosincs túl késő edzőterembe járni és elérni az álomtestet.

Fiatal korában többszörös testépítőbajnok volt Kanazava, 34 évesen azonban „nyugdíjba ment”. Felhagyott az edzésekkel, elengedte magát. Elkezdett inni, dohányozni és az étkezésére sem ügyelt: mindent evett, amit csak megkívánt. Gyakran állt a tükör előtt azon csodálkozva, hogyan nyerhetett ezzel a testtel egykor versenyeket. Ám amikor elérte az ötvenet, valami megmozdult benne: visszatért a kedve és a motivációja az edzéshez, és mindent beleadott, hogy visszanyerje fiatalkori alakját.

Körülbelül 30 évvel ezelőtt Kanazava felesége egyre többet betegeskedett, a testépítőnek pedig folyamatosan az járt a fejében, hogyan javíthatna neje állapotán, mitől érezhetné jobban magát. Eszébe jutott, hogy akkor volt az asszony a legboldogabb, amikor Kanazava megnyerte a Nemzeti bajnokságot. Ezért a férfi visszatért az edzőterembe, és drasztikusan változtatott az étrendjén azért, hogy ismét „Japán legjobb testépítője” legyen. Felhagyott a dohányzással és az ivással, belevágott egy olyan diétába, amely a natto-n (erjesztett szójababból készült japán étel), tojással „felturbózott” miso levesen és fehérje-kiegészítőkön alapult. Mellőzte a húst és a halat, mert azok nehezen emészthető ételek.

A napi edzést az életkorának megfelelően állította be. Fiatalkorában naponta 6 órát töltött az edzőteremben és a kemény tréning után 2 nap alatt regenerálódott a teste, de 80 év felett már nem így megy. Lecsökkentette 3 órára a napi edzést, majd egy-egy hét pihenőt iktatott be, miután minden izomcsoportra gyúrt.

A drasztikus életmódváltás és intenzív izomépítő edzések hamarosan meghozták az eredményt. Az idős japán testépítőnek azonban az öregedés velejárójával, a ráncos bőrrel is „meg kellett küzdenie”: a a Japánban népszerű szépségápolási termékkel, a lovak zsírjából kinyert olajjal kezdte el kenegetni magát. Ennek meglett a hatása: a bőre lett az egyik legnagyobb fegyverténye a testépítő bajnokságokon.

2016-ban, 80 éves korában a 6. helyen végzett a 65 éven feletti testépítők világversenyén, és egy különleges aranyérmet nyert, mint a legidősebb versenyző. Kanazava a versenyzést egészen 85 éves koráig szeretné folytatni. Mint mondja, a sport fitten és egészségesen tartja, nem szenved annyira a hideg időjárástól, mint 50 éves kora előtt, illetve az ízületi fájdalmak is elkerülik.

Ha eddig nem éreztél késztetést, hogy lemenj az edzőterembe, vagy beiktasd a sportot a napi rutinodba, Kanazava példája remek motivációt adhat!

(via)

Exit mobile version