A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Ha a testi működéseinkről van szó, gyakran zavarba jövünk. Pedig mindannyian járunk vécére, egy adott kor alatt és felett a nők menstruálnak, élünk szexuális életet, mégis kellemetlen helyzetbe hoznak minket ezek a témák. Váradi Fanni szexuálpszichológussal beszélgettünk a jelenség kulturális, szociális és pszichológiai hátteréről.
Álszentek vagyunk, amikor a természetes testműködésekről esik szó?
Nagyon kettős arcú az, ahogy a társadalom hozzááll ezekhez a kérdésekhez. Ha a menstruációt vagy szexetnézzük, a hétköznapokban inkább tabu ez a téma, rejtegetjük. Ezzel szemben, ha megnézi az ember a filmeket, tele vannak szexualitással, vérrel (még akkor is, ha másfajtával, mint a menstruációs vér), a reklámsávokban pedig mindig van legalább egy betét- vagy tamponreklám. Ez kvázi ellentmondásos azzal, amennyire a mindennapjainkban jelen vannak ezek a témakörök.
Mitől más az a vér, ami a főgonosz artériájából lövell ki egy akciófilmben, mint ami mondjuk a menstruációs vér?
Ennek kulturális okai vannak. A menstruációhoz való hozzáállás változik földrészenként és kultúránként, az azonban összességében elmondható, hogy mindenhol van ezzel kapcsolatban egy tabu. Ennek egészen ősi gyökerei vannak, régen olyan hiedelmek is jelen voltak, hogy a menstruációs vér fertőzéseket terjeszt, vagy aki menstruáló nővel lefekszik, az tisztátalan dolgot követ el.
Még a Bibliában is van erre utalás, pedig a keresztény vallás a legkevésbé köti össze a menzeszt ilyen hiedelmekkel. A zsidóknál például van a menstruációs ciklus utáni fürdő, a nőknek el kell menni a mikvébe, ahol megszabadulnak a menstruáció tisztátalanságától. Indiában és Nepálban a mai napig vannak olyan területek, ahol rituálisan száműzik az épp vérző nőket nomád, menstruációs kunyhókba. Ezekben a kis kunyhókban rettenetesen hideg van és rossz körülmények, kvázi büntetik azt, hogy menstruálnak. Európában ez már nem így van, de megvannak a dolog kulturális gyökerei, és a kulturális változásokhoz sok idő kell.
Pedig a menstruáció a felnőtté válás szerves része.
Igen, és vannak kultúrák, ahol nagyon pozitívnak is élik meg. A mai napig is vannak olyan helyek, ahol az egy ünnep, ha egy lánynak először jön meg. Talán a majáknál voltak olyan kunyhók, ahova szintén kijártak menstruálni a nők, de nem büntetésként, inkább egy női ünnep volt, ahol megoszthatták egymással a tapasztalataikat a szexuálisan érett nők. Oroszországban van egy népcsoport, a marik, akiknél annak a lánynak, akinek először megjön, ki kell mennie a hegyoldalba, és az ott lévő hatalmas kürtbe bele kell fújnia. Valahol ez is egy pozitív példa, mert nem rejtegetik a dolgot, inkább büszkeségként élik meg, még akkor is, ha ez is egy stigma.
Miközben nálunk egész iparág épül arra, hogy milyen csalafinta megoldásokkal lehet még a betétet és tampont is „láthatatlanná” tenni…
Abszolút, és a reklámok is erről szólnak, hogy el kell rejteni. A legtöbb reklámban mutatják a nőt, aki fehér nadrágban szaladgál a menstruációja alatt, mintha az lenne a cél, hogy minél jobban elrejtsük a dolgot. A másik érdekesség a reklámokban, hogy sokszor hangzik el, hogy a betétek, tamponok védelmet nyújtanak, ami rossz üzenetet hordoz. Hiszen mitől véd meg? A saját testemtől vagy természetes testműködésemtől meg kell védeni? Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb reklámban a kék folyadékkal jelenítik meg a vért.
Szintén ilyen kék löttyöt öntenek a pelenkákba a reklámokban.
A széklet kapcsán kicsit jobban érthető ez a tabu téma, mert abban mégis vannak baktériumok, fertőzéseket okozhat. Indokoltabb, hogy jobban elszeparálják az emberek maguktól a témát is. De nyilván ez is azért lett tabu, mert a civilizáció és modernizáció fejlődésnek indul. Amikor az erdőben egy kiásott lyuk volt a mellékhelység, akkor még kevésbé volt tabu ez a téma is. De ahogy fejlődtek a lakóházak, lettek külön helységek, ruhák, ez magával hordozta, hogy a székletürítés egy privát tevékenységgé vált.
„Nagydolog”, „nehéz napok”. Miért szeretjük eufemizmusokkal elfedni ezeket a tevékenységeket?
Azt gondolom, hogy egyszerűen a lehetőségek fejlődése hozta magával a szóhasználatot is. Már egyszerűen nincs szükség arra, hogy konkrétan megfogalmazzuk, hogy most „nagydolgozunk”. Ez persze összefügg azzal is, hogy tudunk már napi szinten fürdeni, illatszereket használni, a székletnek pedig van egy nem túl kellemes szaga. Ahogy ezek fejlődtek, a hozzáállásunk is átalakult a témához.
Ha már a szagok szóba kerültek, az izzadtság kapcsán nyáron főleg érint minket a testszag témaköre is, ez mennyire tabu?
Azt gondolom, hogy ezen a területen nincs egy erős gátlás, viszont a fogyasztói társadalomnak, a kozmetikai cégeknek az a szándéka, hogy érezze rosszul magát a vevő attól, hogy izzad. Ez egyébként egy elég aljas manipuláció, ebben ősi, evolúciós indok nem igazán van jelen. Amikor még nem is volt lehetősége az embereknek a napi fürdésre sem, nem zavartak minket ezek a szagok, csak egyre tisztábbak és egyre illatosabbak tudunk lenni bizonyos termékek által. Szerintem az izzadás kérdésköre kevésbé hangsúlyos probléma, ezen kevésbé paráznak az emberek, mint például azon, hogy vendégségben elmehetnek-e kakilni.
A székletürítés kapcsán egészen extrém esetek is vannak, még olyan készítmények is léteznek, amik segítenek, hogy ne a munkahelyen kelljen intézni a dolgot. Mitől van az, hogy egyesek sokkal jobban feszengenek, ha idegen helyen kell kakilni?
Aki nagyon nehezen tudja kezelni ezeket a helyzeteket, és a végletekig elmegy abban, hogy ne hallják, hogy éppen a dolgát végzi a vécén, annak valamilyen más szorongás, egyéb nehézség is jelen van az életében. Például szociális szorongás gyakran társul ilyesmi frusztrációhoz is. Az ilyen emberek nagyon sokat sresszelnek azon, hogy mikor és hogyan fognak elmenni vécére, ha társasággal mennek valahova. Az tud erre a helyzetre nagyon ráparázni, akinek alapvetően van egy tartása vagy félelme a társas helyzetektől, ezeket a tevékenységeket meg egy erős társadalmi tabu is övezi, ezért még inkább kínos a számára.
Máshogy állnak ehhez a kérdéshez a nők és férfiak?
Abszolút megvan az eltérés. Fiúk, férfiak között ez a vécézés dolog poén, viccre veszik. Hallottam olyan versenyekről, hogy kinek lesz viccesebb formájú a végterméke. De nőknél megvan az az elvárás, hogy egy igazi nő nem pukizik, nem kakil, vagy ha mégis, akkor rózsaillatút. Ha a sztereotipikus elvárásokat társítjuk ahhoz, hogy milyen egy nő, akkor ez a dolog nem illik bele a képbe. Persze ez egyénenként is változik.
Kamaszkorban talán még nehezebb az ilyen témák kezelése, ki tudjuk nőni, van változás az életkor előrehaladtával?
Nagyon sok minden múlik a szülőkön. Például azon, hogy hogyan tálaljuk magát a menstruáció kérdését. Azokban a családokban, ahol az anyuka egy nyűgnek tartja, ott a gyerekek azt fogják eltanulni. Ha a gyerek azt látja az anyukájától, hogy minden hónapban 5 napot sóhajtozik és fetreng a fájdalomtól (és nem a fiziológiai értelemben, mert lehetnek olyan súlyos menstruációs görcsök, amik indokolják ezt), akkor ő is ezt fogja csinálni. Ha pedig azt látja, hogy az anyukája egy természetes folyamatként éli meg, ő is így tesz majd. De a kamaszok elég gonoszak, nem igazán megy át, hogy ez egy természetes folyamat, sokszor átmegy cikizésbe, gúnyolódásba, ha valakiről „kiderül”, hogy éppen menstruál. De a felvilágosítás hiánya ugyanilyen kellemetlen helyzeteket okoz.
Hogy lehetne ezen segíteni, fejlődni e téren?
A szülők hozzáállása nagyon fontos, de az iskolarendszerbe is jobban bele lehetne építeni ezt a dolgot. Nagyon sok múlna ezen, akár a menstruációról, akár a szexualitásról van szó. A szexualitás tabuként való felfogásának szintén kulturális hozadékai is vannak, a régi időkben, amikor a gyerekhalandóság sokkal gyakoribb volt, természetes volt, hogy egy házaspár számára a mindennapok természetes része a szexualitás. Miután a csecsemők nagy arányban életben maradtak, nem volt fenntartható a „folyamatos” gyereknemzés. Elkezdték szabályozni ezért, hogy ne minden második együttlétből legyen gyerek, aki valószínűleg életben marad, és el kell tartani. Amikor az ötvenes években a fogamzásgátlás bejött a képbe és elindult a szexuális forradalom, akkor a szex elkezdett csak az élvezetről szólni. De úgy tűnik, sok idő kell ahhoz, hogy leülepedjen a társadalomban, hogy ez is természetes.
Tanácsok a szülőknek a szexuálipszichológustól:
Tanácsok szülőknek a szexuálpszichológustól
A legjobb, ha előre végiggondolják, miről is szeretnének beszélni a gyerekkel és gyakoroljanak egy kis önismeretet. Vizsgálják meg, ők hogyan állnak a menstruáció, szexualitás témakörével, milyen elakadásaik vannak e témákkal kapcsolatban. Ha ezzel tisztában vannak, meg tudják érteni, hogy milyen témákat kerülnének szívük szerint. Ha ezeket a témaköröket nem ismerik fel, akkor azt nem is fogják tudni megbeszélni a gyerekükkel.
Nagyon fontos, és nem csak a szexualitásra vonatkozik: ha a gyerek kérdez, ott kell lenni, és válaszolni kell rá. Ha hozzászokik a gyerek, hogy anyutól-aputól lehet kérdezni, és nincs semmi olyan téma, amit velük ne lehetne megbeszélni, akkor a kényes dolgokról is kérdezni fog. A korának megfelelően kell vele beszélni, még ha ez nem is mindig könnyű feladat.
Sok szülő fél attól, hogy túl hamar hozza fel a szex-témát a gyermekének. Nem létezik olyan, hogy „túl hamar”. A gyerekek az okostelefonok világában a tudást nem a jó helyekről szedik össze. Vagy az internetes pornóból vagy egymástól, és egyik rosszabb mint a másik. Egy egyéves kutatás szerint egy átlagos gyerek 9 évesen lát pornót először életében. Ez általános iskola 2-3. osztály. Jó esetben a szülő tudja, hogy a gyereke mikor áll készen, mennyire van képben a témával. És ha a szülő jó kapcsolatban van a gyerekével, akkor felesleges félelem az, hogy a szexualitásról való beszélgetéssel esetleg felbiztatja a gyerekét.
