Kitiltották a kávét a dél-koreai iskolákból

nlc | 2018. Augusztus 30.
Egészségesebb életmódra akarják nevelni a gyerekeket.

Szeptember 14-től minden általános- és középiskolában betiltják a kávé árusítását Dél-Koreában. A kormány célja a döntéssel az, hogy egészségesebb életmódra neveljék a gyerekeket – írja a Guardian.

A döntés bejelentése előtt több olyan beszámoló is megjelent a sajtóban, miszerint a fiatalok körében a túlzásba vitt kávéfogyasztás heves szívdobogással, szédüléssel, idegességgel és alvászavarral jár. Az iskolások mégis rengeteg kávét és energiaitalt fogyasztanak, sokak szerint azért, hogy megfeleljenek az oktatási rendszer kiugróan magas elvárásainak.

Az intézkedés egy széles körű kampány része, mellyel a magasabb kalória- és koffeintartalmú ételek és italok fogyasztását akarják visszaszorítani az országban. A közelmúltban már az energiaitalokat is kitiltották az iskolákból, ezenfelül pedig a gyorsételek, édességek és magas koffeintartalmú italok reklámozását is tiltják a gyermekműsorok ideje alatt.

A dél-koreaiak egyébként 181 csésze kávét isznak meg évente, ami innen, Európából talán nem hangzik soknak, de az ázsiai országok között így is ők vezetnek. Szintén árulkodó adat, hogy Szöulban 18 ezer kávézó volt 2016-ban – több, mint ahány vegyesbolt!

Exit mobile version