Egymilliárd forintért bérelt orvosokat, szakasszisztenseket a Péterfy kórház

Sipos Márta | 2018. Október 25.
A munkaerőhiány miatt ez egyre gyakoribb megoldásnak számít, de a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint ezzel a betegellátást is veszélyeztethetik.

Több mint egymilliárd forintért bérel négy éven keresztül orvosokat és szakasszisztenseket a Péterfy Sándor utcai kórház – tudta meg a 24.hu.

A lap szerint a kórház tavaly augusztusban kötött szerződést a Wigwam-Bau Kft.-vel. A cég a szerződés szerint egy időben legfeljebb 6 aneszteziológus szakorvost, 8 műtős szakasszisztenst, 8 aneszteziológus szakasszisztenst és 8 műtőssegédet biztosít a kórháznak.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az RTL Klub Híradójának azt nyilatkozta, a munkaerőhiány miatt bevett gyakorlat, hogy a kórházak orvosokat, nővéreket “vesznek bérbe”. Az elnök szerint jelenleg körülbelül 15 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar intézményekből.

A munkaerő-bérléssel ugyanakkor a jogszabályokat is ki tudják játszani, az így alkalmazott orvosok és ápolók esetében ugyanis sok előírást figyelmen kívül lehet hagyni. Míg egy főállásban dolgozó orvos esetében például a heti 60 órát nem lehet átlépni, egy bérnővérnél sokszor azt sem ellenőrizik, hogy az adott nővér máshol mennyit dolgozott. Így gyakran a napi 12 óra munkaidőt is túllépik, a bérnővérek ugyanis főként másodállást vállalnak, miután már ledolgozták a műszakjukat a munkahelyükön. Soós Adrianna szerint ez a betegellátást is veszélyezteti.

A Péterfy Sándor utcai kórház vezetősége azt mondta a csatornának, folyamatosan hirdetnek állásokat, de csak nagyon kevesen jelentkeznek.

A Péterfy Sándor utcai Kórház, Rendelőintézet és Baleseti Központ sürgősségi ellátó épülete (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Az RTL riportja:

Exit mobile version