Egészség

Bérnővérekkel és nyugdíjból visszahívott orvosokkal pótolják az ápolókat az ajkai kórházban

A nyáron az összes ápoló felmondott az intenzív osztályon.

Külsős cégen keresztül, székesfehérvári és budapesti „bérnővérekkel” igyekeznek kezelni a nővérhiányt az ajkai kórházban – tudta meg az intézmény belső ügyeit jól ismerő forrásokból a 24.hu. Az ügy előzménye, hogy a nyár folyamán felmondtak az ápolók a kórház intenzív osztályán. Vannak, akik még a felmondási idejüket töltik, de testvérlapunk értesülései szerint szeptember végén ez is lejár.

A hírek szerint a „magyarországi kórházak humánerő-optimalizálásával” foglalkozó Jako Rescue Kft. az a cég, amely most ápolókat közvetít az ajkai kórházba. Az ápolókat Ajkára utaztatják a műszak elején, és hazautaztatják őket a műszak végén: legtöbbjüket a 80 kilométerre lévő Székesfehérvárról, de olyanok is vannak, akiket a 150 kilométerre lévő fővárosból.

A kórház ezenfelül belső átcsoportosítással oldaná meg a helyzetet (például a sürgősségi és a szülészeti osztályról rendelnek át dolgozókat az intenzívre), ezenfelül korábban nyugdíjba ment egykori dolgozókat is visszahívtak.

A kórház vezetősége az ajkaiszo.hu nevű oldalnak lényegében megerősítette a 24.hu értesüléseit. Az interjúban ugyanakkor kiemelték, hogy a kórház tökéletes beosztással rendelkezik, minden műszakot ki tudnak állítani, az osztály működése pedig teljes felállással, teljes orvos- és nővérlétszámmal biztosított.

Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top