Zeneterápiával ébresztette fel agyvérzést szenvedett kislányát az édesanya

Sipos Márta | 2018. Október 26.
Addig zongorázott és énekelt a lánynak, amíg az magához nem tért.

Zeneterápiával ébresztette fel bezártságszindrómás kislányát egy brit édesanya – írja az SWNS. Miranda Meldrum 13 éves volt, amikor tavaly áprilisban súlyos agyvérzést szenvedett. A kislánynak először erős fejfájása lett, majd hirtelen elveszítette a hallását, végül már a karjait sem tudta mozgatni, amikor kórházba szállították.

Az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre rajta, ám Mirandának bezártságszindrómája lett: ez egy olyan állapot, amikor a beteg öntudatánál van, mégsem tud mozogni vagy kommunikálni. Az orvosok 5 százalék esélyt adtak arra, hogy Miranda valaha magához tér majd. Szülei azonban nem adták fel a reményt. Mivel a kislány zenekedvelő, tehetséges énekes volt, édesanyja, az 52 éves Stella sokat zongorázott neki: azt remélte, stimuláló hatással lesz rá a zene. Időnként Miranda édesapja is becsatlakozott gitáron, és énekelt is. Hamarosan pedig bekövetkezett a csoda: Miranda lassan elkezdte mozgatni a szemeit és a karját, hamarosan meg is szólalt, végül pedig énekelni kezdett.

YouTube

A kislány most énekórákat vesz, novemberben pedig visszatér az iskolapadba. Bár még hosszú út áll előtte a gyógyulásig, eddig nagyon kitartónak mutatkozott. Családja jelenleg pénzt gyűjt Miranda felépülésére. Ha te is adakoznál, erre a linkre kattintva tudod megtenni!

Exit mobile version