Mindent a porckopásról

nlc | 2018. November 12.
A betegség az első időszakban akár tünetmentes is lehet. Ha későn derül ki, hogy nincs üvegporcfelszín, akkor artrózisról van szó. Ebben az esetben akár a teljes porckopásról is beszélhetünk.

Azok a szerencsések, akik csak hírből hallottak a porckopásról, nem biztos, hogy tisztában vannak azzal, hogy mennyire gyakori betegségről van szó. Azok viszont, akik maguk is tapasztalták az elváltozással járó kellemetlen tüneteket, nem lepődnek meg azon, hogy minden negyedik, ötödik ember érintett a betegségben. Ugyan elsősorban 50 éves kor felett jönnek elő a tünetek, a nőknél jóval korábban is kialakulhat az artrózis, vagyis a porckopás. Az is igaz, hogy az életekor előrehaladtával a betegségre való esély is nő. 70 éves kor felett például szinte mindenkit érint valamilyen szinten a kóros állapot.

Elkopnak

A porckopás kapcsán maga a magyar elnevezés is beszédes, utal a betegség okára. Artrózis esetében ugyanis az ízületeket borító porc elvékonyodik, töredezik és végül fel is szívódhat. A folyamat általában lassú, van, hogy tünetek sem jelentkeznek az elején. De komolyabb esetekben ez akár odáig is vezethet, hogy fájnak a mozdulatok, amelyek az érintett területen történnek. Utóbbi esetben, amikor a porc teljesen elkopik, már csak a protézis beültetése segíthet, míg részleges porckopás esetében több kezelés, beavatkozás is hozzájárulhat a tünetmentesség eléréséhez és az életminőség javításához.

Mitől alakul ki?

Vannak esetek, amikor az orvosok nem tudják, mitől alakul ki a betegség. Előfordul, hogy egy külső vagy belső tényező hatására jön elő, és léteznek hajlamosító tényezők is a szakemberek szerint. Betegségek is hajlamosíthatnak az artrózisra, de az egészségtelen életforma is növeli a kockázatot, akárcsak a túlsúly és az állandó mozgáshiány. Utóbbi kapcsán a túlzott megerőltetés sem célravezető, ugyanis a sok fizikai igénybevétel is előidézheti az állapotot. Vannak, akik az éghajlati tényezőket is számon tartják a hajlamosító tényezők között. A betegség röntgenvizsgálat segítségével kimutatható, a szakértők látják, ha az ízületi rés lelapul, vagy ha meszesedés van a porc alatti rétegben. A csontos felrakódások is észrevehetőek a röntgen során. Azoknál, akiknél még korai stádiumban van a betegség, érdemes MRI-vel vagy ultrahanggal diagnosztizálni az állapotot a szakemberek szerint.

Ha a porckopás részleges, egy sajátos beavatkozással jelentősen javítható az általános állapot. Az eljárás ugyan költséges, de sokak számára hozza el a várt életminőség javulást. A beavatkozás során zsírszövetből kinyert sejteket juttatnak az érintett területre. Ha azonban a porc elkopott, protézis beültetése hozhatja csak el a várt eredményt.

Az arthrózis tünetei

Exit mobile version