Egészségtelen lesz az időjárásunk az év utolsó hétvégéjén

nlc | 2018. December 27.
Szélből, esőből, sőt havas és ónos esőből is kijut.

Borús, sokfelé esős idő várható az év utolsó hétvégéjén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.

Pénteken a hajnali óráktól elsősorban a Dunától keletre, estefelé pedig inkább már csak a Tiszántúlon várható eső, záporeső. A szél egyre nagyobb területen megélénkül, néhol megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3, a maximum-hőmérséklet 3 és 10 fok között valószínű.

Szombaton a Nyugat-Dunántúlon süthet ki hosszabb időre a nap, míg északkeleten tartósan borult tájak is lehetnek. Érdemi eső elsősorban a nap első felében lehet a Tiszántúlon, a hegyekben havas eső is kialakulhat, hajnalban az északkeleti határ közelében ónos eső sem kizárt. Néhol megerősödik a szél, a leghidegebb órákban mínusz 2 és plusz 4, napközben plusz 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap reggelig az ország északi felén, később sokfelé várható eső, illetve északkelet felé haladva egyre nagyobb eséllyel havas eső. Estére kelet felé elvonul a csapadék, de mögötte még egy-egy zápor kialakulhat. A szél erős, főleg az Észak-Dunántúlon viharos lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és 8 fok között alakul.

(MTI)

Kiemelt kép: Unsplash

Exit mobile version