„Olyan ez, mint egy miniszabi” – nők, akik imádják a menstruációjukat

Juhász Zsófi | 2019. Január 18.
Nehéz elképzelni 3 évtizedes menstruációs karrierrel a hátam mögött, hogy vannak nők, akik szeretik a menzeszüket, de a világ szép és színes hely, ugye…

Pontosan emlékszem arra az időszakra, amikor kiskamaszként elkezdtem a menstruációmmal bajlódni. Először is baromira fájt, olyan görcseim voltak, hogy legszívesebben a falat kapartam volna. A dolognak ez a része gimiben csúcsosodott ki, megesett, hogy iskolába sem tudtam menni, csak kuporogtam a lakás különböző szegleteiben, görcsbe rándult testtel.

És eleinte persze volt jó néhány menstruációs balesetem is, minek hatására egy életre megtanultam, hogy azon a héten világos nadrágot tuti, nem veszek föl. És arra is emlékszem, hogy amikor rádöbbentem, hogy ez a dolog bizony hossz-hosszú évtizedekig az életem része lesz, rendesen depresszív állapotba kerültem egy időre.

Aztán persze én is megtanultam együttélni a dologgal, mint minden nő, de azt ma sem állítom, hogy lenne olyan dolog, amit szeretek a menstruációmban. Nincs ilyen. Azt szeretem, amikor elmúlik, mert akkor tudom, hogy most bő 3 hétig szabad vagyok, nem kell bajlódnom vele, és vígan mehetek úszni, amikor csak kedvem tartja.

Na de. Nem vagyunk egyformák ugyebár, és bizony akadnak nők, akik szerint a menstruáció csodálatos dolog. Következzen most néhány gondolat csajoktól, akik velem ellentétben nagyon is meglátják a menzeszük jó oldalát is.

Szeretem a menstruációmat, mert szeretem a ciklusnaptáramat nyomkodni.

Azt szeretem a menzeszemben, hogy olyan, mint egy miniszabi: ilyenkor nem kell azon agyalnom, hol tartok a ciklusomban.

Igazából szeretem a menstruációmat, mert ilyenkor a bőröm sokkal szebb, és valahogy vonzóbbnak is érzem magam, mint máskor.

Azért szeretem, amikor megjön, mert egyébként állandó székrekedésem van, de ilyenkor semmi problémám a dologgal.

Megnyugtat, amikor megjön, mert azt jelzi, hogy minden rendben odalenn.

Azért szeretem a menzeszemet, mert ilyenkor sokkal kiegyensúlyozottabb a kapcsolatom a kajával.

Az egyetlen dolog, amit szeretek a menzeszemben, hogy megnőnek tőle a cickóim.

Amikor menstruálok, a párom hoz nekem kaját, és úgy kezel, mint egy királynőt. Azért ez elég jó.

Azért szeretek menstruálni, mert ilyenkor úgy érzem, mintha a Sátán jönne elő a vaginámból.

Azért szeretek menstruálni, mert minden alkalommal arra emlékeztet, hogy lehet gyerekem.

Azért szeretek menstruálni, mert azt jelzi, hogy nem vagyok terhes, és a szervezetem úgy működik, ahogy kell.

Az a jó a menzeszben, hogy ilyenkor van mentségem arra, ha elviselhetetlen vagyok.

Szeretem a menzeszemet, igazán nőnek magam tőle.

via

Exit mobile version