Teljes látogatási tilalmat rendeltek el szerdától Budapesten a II. számú belgyógyászati klinikán és részlegeset a II. számú gyermekgyógyászati klinikán, így a Semmelweis Egyetem nyolc klinikáján van már teljes vagy részleges korlátozás – közölte az egyetem csütörtökön a honlapján.
Torzsa Péter, a családorvosi tanszék egyetemi docense azt mondta, a látogatási tilalom a páciensek védelmét szolgálja, mert a krónikus betegségben szenvedők, különösen a gyermekek és az idősek immunrendszere gyengébb, az influenza következtében az alapbetegségük tünetei súlyosbodhatnak, és könnyebben alakulhatnak ki a vírus okozta szövődmények is.
Aki elkapta az influenzafertőzést, átlagosan négy-öt napon át tartó magas lázra, erős fejfájásra és izomfájdalmakra számíthat, a gyógyulás és a szövődmények elkerülése érdekében pedig mindenképpen fontos a pihenés és az ágynyugalom. A tünetek rosszabbodása, három napon túl tartó láz, mellkasi fájdalom, nehézlégzés, vérnyomáscsökkenés, véres köpet esetén pedig orvosi segítséget kell kérni.
A fertőzés után érdemes táplálkozással és vitaminpótlással támogatni a regenerálódást. Főleg a B12-, az A-, C-, E- és D-vitaminok fogyasztása fontos, valamint napi hét-nyolc óra alvásra és két-három liter folyadékra is szükség van az immunrendszer erősítéséért – mondta még el Torzsa doktor.
Az egyetemi docens felhívta a figyelmet arra is, hogy ha valaki két-három héttel a gyógyulás után is levertnek, fáradtnak, gyengének érzi magát, mindenképpen forduljon orvoshoz, mert egyéb krónikus megbetegedés – például vérszegénység, pajzsmirigybetegség, cukorbetegség, depresszió – is állhat a tünetek hátterében.
Az egyetem intézményei közül az elmúlt napokban az influenzajárvány miatt látogatási tilalmat rendeltek el a pulmonológiai klinikán, a transzplantációs és sebészeti klinika és az onkológiai központ valamennyi fekvőbetegosztályán, az I. számú belgyógyászati klinika hematológiai és nefrológiai, valamint a városmajori szív- és érgyógyászati klinika intenzív részlegein.
Korlátozták a beteglátogatást az I. számú gyermekgyógyászati klinikán: az intenzív és neonatális intenzív osztályokon a betegeket a látogatási rend szerint csak a szülők látogathatják. Szerdától a II. számú gyermekgyógyászati klinikán is csak a szülők tartózkodhatnak a gyermekek mellett