Lánya esküvőjének napja volt az utolsó, amit a kórházon kívül tölthetett a haldokló anya

Sipos Márta | 2019. Március 04.
De tökéletesre sikerült a búcsú.

Egy halálos betegséggel küzdő édesanya a lánya esküvőjén töltötte az utolsó olyan napot, amelyet még a kórházon kívül tölthetett. Leona Quigley-t 2016 decemberében diagnosztizálták mielóma multiplexszel, amely egy antitesteket termelő plazmasejtekből kiinduló rosszindulatú daganatos betegség. Lányát, Jessicát 10 hónappal a diagnózis után jegyezték el. Ekkor az édesanya egyetlen kívánsága már csak az volt, hogy ott lehessen a lánya esküvőjén.

Eleinte úgy tűnt, ennek semmi akadálya nem lesz, hiszen a betegségéhez mérten nagyon jó állapotban volt. Ahogy azonban közeledett az esküvő napja, állapota villámgyorsan romlani kezdett. Félő volt, hogy az anyuka már nem éri meg a menyegzőt, ezért a fiatal pár úgy döntött, hogy előrehozza az esküvőt. Az édesanya azonban erről hallani sem akart, és bagatellizálta a betegségét.

Az esküvőt így az eredetileg kitűzött napon, 2017. november 4-én tartották. S végül éppen ez lett az utolsó nap, amit az anyuka a kórházon kívül töltött.

Anya igazi harcos volt, és bár az orvosok azt mondták, nincs már sok ideje hátra, ő a végsőkig kitartott, és nem adta fel a küzdelmet

– mondta róla a lánya.

Leona ekkor már annyira beteg volt, hogy mentőautóval szállították az esküvő helyszínére. Addigra már csak járókerettel tudott járni, mégis ragaszkodott hozzá, hogy ő kísérje lányát az oltárhoz. Később egy olyan megható beszédet mondott, amit Jessica a mai napig az ágya mellett tart, hogy bármikor elolvashassa. Egy mondat különösen megérintette:

Lehet, hogy nem leszek mindig ott, hogy fogjam a kezed, de örökké a szívedben maradok.

Leona pontosan egy hónappal később, december 4-én hunyt el. Jessica a következő nyáron esett teherbe első gyermekével.

Az ember mindig úgy képzeli el, hogy az édesanyja találkozhat majd a gyerekével, enélkül számomra is elképzelhetetlen volt a jövő. De legalább a búcsú tökéletes volt. Az egész család ott volt vele a kórházban élete utolsó négy napján. Tölthettünk vele egy kis időt, és mind elbúcsúzhattunk tőle

– mondta.

Leona búcsúajándékként még egy sapkácskát is kötött leendő unokájának – aki ekkor még meg sem fogant. Ezt egy külön kis ajándékcsomagban adta át lányának a halála előtt.

Dying mum spends her last day out of hospital celebrating her daughter's wedding

A woman has recalled how her mother spent her very last day out of hospital at her wedding. 27-year-old Jessica Quigley's mother Leona had been diagnosed with a rare form of multiple myeloma, a cancer of the plasma cells, at the start of 2016. But she dreamed of attending Jessica's wedding.

Kiemelt képünk illusztráció (iStock)

Exit mobile version