A csernobili katasztrófa életünk része: tudjuk, hogy megtörtént, hogy bennünket is elért a radioaktív felhő, de annak hatásairól ma is csak keveset tudunk. A balesetről szóló, tegnap befejeződött HBO-sorozat, a Csernobil után egy csomó kérdés vetődik fel az emberben, és szeretne minél többet megtudni az akkori történésekről és a jelenlegi helyzetről. Mi is megnéztük a Google Street View-n a reaktor roncsait borító szarkofágot, újra elővettem a Nobel-díjas fehérorosz írónő, Szvetlana Alekszejevics Csernobili ima című könyvét, amit pár éve már elkezdtem egyszer, de le kellett tennem, mert annyira megrázó volt. A könyv személyes történetek alapján rekonstruálja a katasztrófát, és beszél a következményeiről. A likvidálásban résztvevő katonák, a Zónából kitelepített lakók mondják el, mi történt velük akkor és azóta.
Megérkeztünk Hojnyikba, ott még semmit sem tudtak az emberek. Hozzánk hasonlóan ők is akkor láttak először sugárzásmérőt. Vittek tovább egy faluba. Ott meg folyik a lagzi: csókolóznak a fiatalok, szól a zene, isszák a kisüstit. Ahogy a lagziban szokás. Mi meg parancsot kaptunk, hogy távolítsuk el a talaj legfelső rétegét egy ásónyom mélységig… Vágjuk ki a fákat
– meséli például egy kivezényelt katona.
A film hatására arról is beszélgettünk, ki mit csinált azokban a napokban. Abban az évben május elseje csütörtökre esett, a négynapos hétvégét sokan töltötték a szabadban. Egyik ismerősöm például két barátjával Budapestről biciklizett a Balatonhoz, közben többször is megáztak. Egy másik, Erdélyben élő ismerős a családjával túrázott, édesapja a Szabad Európa Rádióból tudta meg, mi történt. Két hétig nem engedte őt és a testvérét iskolába, addig a lakásból sem nagyon léphettek ki. Ő azon kevesek közé tartozott, akik tudták, milyen hatása lehet egy ilyen katasztrófának, a legtöbb embernek azonban fogalma sem volt róla. Én emlékszem arra, hogy 1986-ban jött a Halley-üstökös, hogy azon a nyáron volt a mexikói foci-vb, aminek örömére megvettük életünk első színes tévéjét, de hiába próbálok visszaemlékezni arra, mit csináltam 1986. április 26-án és az azt követő napokban, egyszerűen semmi nem jut eszembe. És nem csak azért, mert akkor még csak kilencéves voltam.
A csernobili atomerőmű pár héttel a baleset után (Fotó: Laski Diffusion/Getty Images)
Az időjárás velünk volt
Az akkori politikai vezetés megpróbálta eltitkolni, mi történt, és ameddig lehetett, meg akarták őrizni a sziklaszilárd rendszer mítoszát. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió főtitkára csak két héttel később szólalt meg nyilvánosan az ügyben. Magyarországon napokkal a balesetet követően jelent meg az első hír „az ukrajnai atomerőműben keletkezett üzemzavarról”, és arról, hogy a radioaktív felhő elérte a Skandináv-félszigetet.
Hogy mi veszélyben vagyunk-e, és mit kellene tennünk, arról senki nem beszélt, legfeljebb az emberek egymásnak adtak olyan tanácsokat, hogy ne igyanak tejet, és ne egyenek mosatlan zöldséget.
A kijevi Egészségügyi Kutató Intézet munkatársai a radioaktív sugárzás erősségét mérik a csernobili atomerőműben történt baleset után (Fotó: MTI/TASZSZ)
„Hetekig dőltek ki a radiokatív anyagok az erőműből, és több hullámban értek Európa fölé. Magyarországra az időjárásnak köszönhetően kevesebb radioaktív anyag érkezett, mint mondjuk Skandináviába vagy Ausztriába – mondja Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse. – Voltak olyan területek Európában, ahol megtiltották, hogy mezőgazdasági tevékenységet végezzenek, erdei gyümölcsöket, gombát szedjenek, halat egyenek. Ilyen nálunk nem volt, a sugárzás mértéke szerencsére sehol nem érte el azt a szintet, ami miatt korlátozásokat kellett volna bevezetni.”
Dr. Kóbor József biofizikus, sugárvédelmi szakértő így emlékezik: „Ott, ahol azokban a napokban esett, elég jól mérhető volt a sugárzás. Pályakezdő biofizikusként én is mértem a jód 131-es izotópot az esőben. Normális körülmények között jód-131 az esővízben nincs, akkor viszont mérhető volt, méghozzá elég komoly mennyiségben. A radioaktív felhő megemelte a természetes háttérsugárzást, de ez viszonylag rövid ideig tartott, és nagyon kis része volt a teljes dózisnak, amit egy átlag magyar kap egy évben például a talajból, a levegőből. Az első napokban sok szakember végzett méréseket, de semmilyen koordinált tevékenység nem folyt. Csak jóval később, a kilencvenes években, egy konferencián szedte össze a szakma, hogy mi is történt akkor.”
A halálos sugárdózis miatt elhunyt hős tűzoltókra emlékeznek a katasztrófa 30. évfordulóján (Fotó: Celestino Arce/NurPhoto via Getty Images)
Kockázati tényező
Csernobil egészségügyi hatásairól ma is hiányos a tudásunk, és a katasztrófával összefüggésbe hozható megbetegedésekre, halálesetekre vonatkozó adatok is meglepően eltérőek.
Van, ahol négyezer halálos áldozatról beszélnek, máshol ez a szám több százezer.
„Amit biztosan állíthatunk, hogy az alacsony dózisú sugárzással kapcsolatban a tudásunk igen erősen korlátozott – mondja Perger András. – Ha valaki odamegy a felrobbant reaktor közelébe, és egy héten belül meghal, azt biztosan lehet tudni, hogy miért történt, bizonyos sugárzási küszöb alatt azonban nem tudunk biztosat mondani. Azt lehet megmondani, hogy az adott dózisnak kitett populációban várhatóan milyen arányban fognak bizonyos betegségek megjelenni. Ez azonban csak egy becslés. Amikor bemegy valaki a kórházba egy daganatos betegséggel, arról már nem lehet megmondani, hogy biztosan köthető-e Csernobilhoz, vagy sem.
A hivatalos álláspont az, hogy jelentős sugáregészségügyi kockázatot a csernobili katasztrófa nálunk nem okozott. Ennek az ellenkezőjét még senki nem bizonyította be.
A hazai rákstatisztikák nagyon rosszak, de ennek hátterében valószínűleg nem a csernobili hatások állnak. Magyarországnál más országok súlyosabban szennyeződtek, és mi mégis rosszabbul állunk ezen a téren.”
Vlagyimir Barabanov egykori likvidátor hat hetet töltött a csernobili atomerőműben egy évvel a katasztrófa után. Feladatai közé tartozott többek között a sugárzásmérő berendezések cseréje. (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)
Pajzsmirigyrák a radioaktív tej miatt
„A katasztrófa következtében a sugárzás kései hatásainak kockázata kicsivel megnőtt – mondja Kóbor József. – A konzervatív becslések úgy vélik, hogy az évi mintegy 150 ezer hazai halálesetből 30 ezer körülire tehető a daganatos megbetegedésekben elhunytak száma. Ezek hátterében rengeteg kockázati tényező állhat, melyek közül az egyik lehet a sugárzási többlet, ami nagyságrendileg 20 év alatt néhány főt jelent. Azt azonban nem lehet megmondani, hogy ki az a néhány fő, aki Csernobil miatt kaphatott ilyen megbetegedést.”
Perger András szerint nagy probléma, hogy nem állnak rendelkezésre adatbázisok, nincs monitoring, nem volt utánkövetés, még a terület kármentesítésén dolgozó több százezer likvidátor körében sem, így nehéz következtetéseket levonni.
Ami biztosan összefüggésbe hozható a balesettel, az a pajzsmirigyrákos megbetegedések megnövekedett száma, főleg Fehéroroszországban. Másfél évtizedig ezt is vitatták, de ma már biztosan állítható, hogy a tejből és egyéb forrásokból a gyerekek szervezetébe került radioaktív jód miatt alakult ki sok ezer gyerekben a betegség.
A pajzsmirigy hormonjainak képzéséhez jódra van szükség, amit különböző ételekkel viszünk be a szervezetünkbe. A robbanás után ezeknek a gyerekeknek a szervezete a tejben koncentrálódott radioaktív jódot építette be, ami később megnövelte a pajzsmirigyrák kialakulásának esélyét. Ezért is adnak, illetve kellene adni ilyenkor jódtablettát, mert az telíti a pajzsmirigyet, és blokkolja a radioaktív izotóp felvételét.
Nálunk a radioaktív szennyeződés mértéke nem volt olyan szintű, hogy a lakosságnak jódtablettát kellett volna szednie. Hogy a hazai pajzsmirigy-megbetegedések és a csernobili baleset között van-e összefüggés, nem tudni. A pajzsmirigy sok mindenre érzékeny, számos más rizikótényező is éri, ilyenek például a bútorfestékekben lévő anyagok, melyekkel kapcsolatban jelenleg folynak kutatások.
Rókát etet egy látogató Pripjatyban, a lezárt atomerőműtől nem messze (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)
Csernobil hatásai ma is érezhetőek
Sokan úgy tartják, 33 évvel a katasztrófa után már mindent múlt időbe lehet tenni. Ez azonban nem így van. A robbanás utáni első problémát a kijutó jódizotóp okozta, ennek nyolc nap a felezési ideje, így hatásával két hónap után már nem kell számolni. A kibocsátott radioaktív anyagok nagy részét jelentő céziumnak azonban 30 év a felezési ideje – ennek csak a fele bomlott le, és úgy 300 év múlva mondhatjuk azt, hogy az összes eltűnt. A plutónium 240-es izotóp alacsony százalékban jutott ki, ennek viszont 24 ezer év a felezési ideje, vagyis 240 ezer évig velünk marad.
Kóbor József ötször járt Csernobilban, 1998-ban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség terepi vizsgálataiban vett részt. „Sugárvédelmi autóval jártuk a zónát, és olyan terepi munkát végeztünk, mint amit a filmen is lehetett látni, amikor emberek védőöltözetben járkáltak a mezőn, és mérték a sugárzást. A területen burjánzik a növényzet, és a tavaszi időszakban, amikor megindul a növények nedvkeringése, nagyon sok cézium és stroncium távozik belőlük. Ilyenkor megemelkedik a sugárzás. A hóolvadás után, tavasszal az elszáradt növények miatt pedig a tűzveszély is igen nagy. Az ott dolgozó személyzet nagy része a mai napig is tűzvédelemmel foglalkozik. Voltak olyan helyek, ahol még most is rendkívül magas a radioaktivitás, ott futva kellett közlekednünk, hogy a megengedett dózis alatt maradjunk.”
Turisták az Energetikai Központnál Pripjaty „szellemvárosban” (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)
„A reaktor roncsait jelenleg egy acélszarkofág borítja, ami jobban zár, mint az első, a baleset után elkészült betonszarkofág, de ez is csak 100-120 évre jelent biztonságot – mondja Perger András. – A környékre kihullott radioaktív anyagok is ott vannak, és jó ideig ott is maradnak. A reaktor közelében kialakított 30 kilométeres zónában mindenben kimutatható a jelenlétük. Hogy távolabb mi van, az már nehéz kérdés. A Greenpeace 2016-ban végzett vizsgálatokat, tejben, gombában, élővízben fogott halakban, erdei gyümölcsökben kerestek és találtak radioaktív anyagokat. 200 kilométerre az atomerőműtől egy városban például a tejminták mindegyikében a gyerekekre vonatkozó határérték felett volt a céziumszennyezettség, és 50 mintából 46-ban a felnőttekre vonatkozó határértéknél is magasabb volt a mért érték. És ezeket a tejeket nagy valószínűséggel ma is isszák nap mint nap.”