Hasfájással feküdt le aludni a kislány, reggelre meghalt

nlc | 2019. Július 08.
A kislány egy rendkívül ritka betegségbe halt bele.

Az ötéves brit Keziah Deuk tavaly júliusban hasfájásra panaszkodott. A szülei lefektették aludni, hátha másnapra jobban lesz. Másnap reggel azonban holtan találták. Megpróbálták újraéleszteni, de már késő volt.

A boncolás kiderítette, hogy a kislány tragikus halálát a bélcsavarodás egyik ritka formája okozta. Gyerekeknél a betegség különösképp csak elvétve fordul elő.

„Mint szülő ugyanezt tettem volna, vártam volna reggelig. A hasfájás gyakori” – mondta a bíróság előtt dr. Andreas Marnerides, a boncolást végző patológus.

Mint kiderült, a kislánynak a halált megelőző évben gyakran volt székrekedése, illetve puffadása. Kezelőorvosa, dr. Hildick Smith szerint azonban jól reagált a kezelésekre, ezért nem küldte további vizsgálatokra. A szülők azt azonban nem említették, hogy a gyerek rendszeresen hányt is. 

Jenny Epstein gyermek-gasztroenterológus szerint a betegség olyan ritka, különösen gyerekeknél, hogy az orvosok nem is vizsgálják.

via

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Exit mobile version