Ezért ne igyál alkoholt repülés alatt

nlc | 2019. Július 31.
Hogy ellazuljunk, hajlamosak vagyunk repülés előtt a pohár fenekére nézni, de nagyon rosszat teszünk ezzel!

Amikor felszállunk a gépre, hogy aztán élvezzük a jól megérdemelt nyaralásunkat, hamar a pohárhoz nyúlunk, gondolva, hogy az alkohol ellazít minket. Nazan Schnapp bőrápolási szakértő szerint azonban ezzel nem teszünk jót magunkat! Sőt a szakember azt tanácsolja, hogy a fedélzeten kerüljük az alkoholos italokat, így a kiszáradás veszélye is kevesebb.

„Bőrünk a test legnagyobb szerve, 64 százaléka vízből áll, ezért repülés közben hidratáltnak kell lennie” – mondta a szakember, aki szerint sok vizet igyunk, hogy aztán hidratáltan is frissen érkezzünk meg a nyaralásunkra.

Repülés közben a túlzott nyomás intenzív kiszáradást okozhat, így az alkoholos italok és sajnos a kávé is további vizet von el az ember szervezetéből, ezért semmiképp sem ajánlott a fogyasztásuk. A vízfogyasztás mellett inkább vigyünk magunkkal ajakbalzsamot és hidratáló krémeket is, ami megakadályozza a száj kicserepesedését és a bőr kiszáradását.

via

(Nyitó kép: illusztráció, iStock)

Exit mobile version