A zene pont annyit ér műtét előtt, mint egy gyógyszer

Kun Gabi | 2019. Augusztus 03.
A zene az, amitől rögtön boldog, szomorú, izgatott vagy álmos leszel. Miért ne lenne jó műtét előtti szorongás ellen is?

Nem ismeretlen már előttünk, hogy a zenének óriási ereje van, a zeneterápiával csodák érhetők el a betegeknél, de az eddig eszünkbe sem jutott volna, hogy műtét előtt a nyugtató helyett egy fülhallgatót kérjünk. Márpedig a Pennsylvania Egyetem kutatása szerint pont olyan hatása van a zenének a sebészeti beavatkozások előtt, mintha nyugtató gyógyszert adnának a betegeknek.

A kutatók 157 pácienst soroltak két csoportba: az egyiknek a szokásos műtét előtti nyugtatót adták, a másiknak pedig zenét játszottak le (a Marconi Union Weightless című számát), miközben mindkét csoport fájdalomcsillapítást is kapott. Az eredményekből pedig az derült ki, hogy a két csoportnál ugyanolyan mértékben csökkent a szorongás a műtét előtt.

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Dr. Veena Graff, a kutatás professzora mondta el a BBC-nek, hogy mi lehet ennek az oka:

A zene felébreszti az agy érzelmekért felelős részét, a jutalmazás és az öröm tekervényeit. A páciensek ezért a zene hatására elmerülhetnek a saját világukban, ahol teljes mértékben irányítanak, így megszűnik a kontrollálhatatlan körülmények – mint egy műtét – miatti szorongás.

A nyugtatók helyett nem azért lenne jobb a zenét használni, mert senki sem szeret tudatmódosító szereket szedni, hanem mert az ilyen gyógyszereknek olyan nem kívánt mellékhatásaik is lehetnek, mint a depresszió, keringési problémák, agresszió vagy pszichomotoros zavarok. Ezzel szemben a zeneterápia egyértelműen kockázatmentes, nem mellesleg pedig – tekintve az egészségügy állapotát – ingyenes.

A zeneterápia már évszázadok óta jelen van az életünkben, de a gyógyításban méltatlanul keveset használják. Pedig már bizonyította harvardi tanulmányokban, hogy képes csökkenteni a fájdalmat, enyhíti a rákkezelések mellékhatásait, és még a fizikoterápia, rehabilitáció hatását is növeli – hogy csak pár pozitívumot említsünk.

A kutatásokban most továbblépnek a kutatók, és azt fogják vizsgálni, hogy a különböző stílusú zenék milyen hatással vannak a betegekre. Kíváncsian várjuk az eredményeket, de van egy sejtésünk, hogy nem a death metal jön majd ki győztesen a nyugtatószerekkel szemben.

Exit mobile version