Csaknem meghalt az e-cigitől egy 18 éves lány

nlc | 2019. Szeptember 04.
Napokig mesterséges kómában tartották az orvosok, annyira súlyosan károsodott a szervezete.

Maddie Nelson három évvel ezelőtt kezdett e-cigarettázni, és azóta rendszeresen használta is azt. Valószínűleg álmában sem hitte volna, hogy ennél rosszabbat nem is tehetett volna magával.

A rémisztő tünetek nyáron jelentkeztek. A lány egyre jobban fulladt, émelygett, majd folyamatosan magas láza volt. Ekkor szállították kórházba. Az orvosok akut eozinofil sejtes tüdőgyulladást állapítottak meg nála. Ez a tüdőbetegségek egy olyan csoportja, melynek során a fehérvérsejtek felhalmozódnak a tüdőben, heves gyulladásos reakciót okozva.

A 18 éves lányt július 27-én szállították kórházba, négy nappal később azonban életveszélybe került, ezért intenzív osztályra vitték. A tüdeje addigra olyan mértékben károsodott, hogy napokig mesterséges kómában tartották az orvosok.

Fotó: GoFundMe

A lány azóta szerencsére felépült, és kampányt indított az elektromos cigaretta ellen. Arra hívja fel követői figyelmét, hogy az elektromos cigaretta még nagyon fiatal találmány, és a használói kísérleti nyulak, hiszen egy csomó mellékhatását még csak most kezdik felfedezni az e-cigizésnek.

via

Exit mobile version