Koronavírus: kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast Ferihegyen

nlc | 2020. Február 04.
A gépet fertőtlenítették, a férfit már a Szent László Kórházban vizsgálják.

A tájékoztatás szerint a repülőtéren elkülönítettek egy Kínából érkező kínai állampolgárt. A utasnál a repülőtéren felállított hőkamera és a manuális lázmérő is kimutatta a 39 fokos lázat – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel.

Az utast az egészségügyi szakmai protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették a Nemzeti Népegészségügyi Központ repülőtéri vizsgálójában. Hozzátették, az eddigi információk szerint a magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező kínai nő a repülőn lett rosszul, előtte nem volt panasza.  Január 12-én hagyta el Magyarországot, és most jött vissza, Vuhanban sem ő, sem családtagjai nem jártak – írta az NNK.

Az életbe léptetett eljárásrendnek megfelelően az erre a célra kijelölt Szent László Kórházba szállították, ahol soron kívüli orvosi vizsgálatnak vetik alá. A repülőtéren a protokollnak megfelelően azonnal megkezdték a fertőtlenítést, mind a gépen, mind azokban a helyiségekben, ahol áthaladt vagy tartózkodott az utas – áll a tájékoztatásban.

(MTI)

Exit mobile version