Napokon belül kiderül, megfertőződtek-e Vuhanból hazatérő magyarok

nlc | 2020. Február 04.
Csak kezelőorvosaikkal és a nővérekkel érintkezhetnek még két hétig.

Számítógéppel játszanak, interneteznek, tévét néznek, olvasnak, és sokat alszanak a kínai Vuhan városból hazatért magyarok a László kórházban, és ez még két hétig így lesz – írta meg a Blikk

Budapest, 2020. február 2.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) által közreadott képen a koronavírus-járvány sújtotta kínai Vuhanból hazatérő magyarok Budapestre érkeznek a Magyar Honvédség repülőgépével 2020. február 2-án.
MTI/HM

A koronavírus miatt elrendelt karantén azonban nemcsak játékkal és pihenéssel jár, hanem azzal is, hogy kezelőorvosukon és az ápolókon kívül senkivel nem találkozhatnak, vagyis egymagukban töltik el a hátralévő két hetet az egyszemélyes, saját fürdővel és vécével felszerelt kórteremben, a kapcsolatot a külvilággal telefonon keresztül tarthatják, sőt vannak, akik az interneten, home office-on keresztül dolgoznak a kórteremben.

Nem lesz probléma a bezártságból, hiszen már heteket töltöttek hotelszobákba bezárva, amíg várták, hogy hazahozzák őket. Az itteni körülmények megnyugtatóak számukra, és kicsit tényleg olyan, mint egy szanatórium” – mondta el a Blikknek dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház, korábbi nevén László kórház főorvosa. A doktor hozzátette, a koronavírusos betegség lappangási ideje 5 nap, így remélhetőleg már abban is biztosak lesznek rövidesen, hogy egészségesek a vuhani magyarok.

Exit mobile version