Drámai javulást eredményez egy úttörő eljárás Parkinson-kóros betegeknél

Esvé | 2020. Február 16.
Már a műtét alatt is látványos a változás.

Az igencsak látványos videót, amit az indiai Bhagwan Mahaveer Jain kórházban rögzítettek, a Ladbible szúrta ki. Az általuk közzétett felvételen egy új, kifejezetten Parkinson-kórban szenvedő betegek számára fejlesztett eljárást mutatnak be, ami az ígéretek szerint drámaian javít a páciensek tünetein, ezzel együtt az életminőségükön is.

A videón szereplő férfi, Jose Alvarez előrehaladott Parkinson-kórban szenved: a férfi, aki korábban hivatásszerűen gitározott, azt mondja, betegsége miatt a karrierjét is kénytelen volt feladni, egy idő után ugyanis se gitározni, se járni, de még beszélni sem tudott a Parkinson-kór tünetei miatt.

Azért vállalkozott az úttörő neurológiai beavatkozásra, mert szeretett volna legalább egy kicsit visszakapni a betegsége előtti életéből, és a felvételt nézve nem döntött rosszul. A változás ugyanis már a műtét alatt is látványos: Alvarez kéz- és lábremegése gyakorlatilag megszűnt a műtét alatt, és mint elmondta, a beszéde is érthetőbb lett.

Azóta, hogy megoperáltak, újra tudok állni és járni. Képes vagyok segítség nélkül elvégezni olyan, egyébként teljesen egyszerűnek tűnő dolgokat, mint a tisztálkodás, vagy épp az öltözködés. Ehhez, de még az étkezéshez is, rendszeresen segítséget kellett kérnem az utóbbi időben.

A cikkben említett videót ide kattintva nézheted meg. 

Exit mobile version