Egészség

Futurisztikus cipők mentik ki a vészhelyzetekből a Parkinson-kórban szenvedőket

A találmányt egy beteg lánya dobta piacra.

A Parkinson-kór előrehaladott stádiumában sokaknak komoly nehézségeket okoz a közismertebb tünetek mellett az úgynevezett lefagyás is, amikor mozgás közben a beteg egyszerűen megmerevedik, és képtelen továbbhaladni. A probléma leginkább szűk helyeken és megforduláskor, de súlyosabb esetben járás közben bármikor jelentkezhet, és néhány másodperctől akár órákig is eltarthat, ráadásul jelentősen növeli annak a veszélyét is, hogy az illető elesik. Ilyen lefagyásokkal küzdött idáig a betegséggel kilenc évvel ezelőtt diagnosztizált brit Mel is, aki egyszer húsz percig meredt bénultan egy barackkompótra a szupermarketben, mire újra meg tudott mozdulni, egy másik alkalommal pedig 75 percre egy londoni metrómegállóban ragadt, mert az érkező szerelvényekre sem tudott felszállni, és az állomásról sem tudott távozni – de mint a BBC videóriportjában látható, most végre elfeledkezhet a gondjairól.

A lefagyást többféleképpen is próbálták már orvosolni, és ahogy dr. Kovács Norbert neurológus összefoglalójából kiderül, bizonyos módszerek – így például a gyógyszeres kezelés, a mély agyi stimuláció, illetve a kognitív terápia – a Parkinson-kórral küzdő páciensek egy részénél eredményesnek is bizonyultak. Melnél viszont egy merőben más megoldás vált be: ő lézereket kapott a cipőire.

Fotó: Twitter / Walk with Path

A futurisztikusnak ható módszer valójában rendkívül egyszerű, sőt már-már primitív (persze a szó pozitív értelmében): a a lábbelikre rögzíthető, Path Finder nevű készülék a földön lévő láb elé egyszerűen egy zöld vonalat vetít, amelyet a másikkal át kell lépni. Az ilyen segédvonalak a megfigyelések szerint bármilyen formában tudnak segíteni a dopaminhiány következtében előálló lefagyásoknál az agynak, hogy sikerüljön eldönteni, hogyan tovább: lépcsőkön például általában egészen magabiztosan, bénulásos epizódok nélkül tudnak közlekedni a Parkinson-kórban szenvedő emberek. Adta magát tehát az ötlet, hogy álljanak rendelkezésre ezek a „kapaszkodók” mindenütt – mondta el a Path Findert gyártó dán Walk with Path alapítója, Lise Pape, akinek az édesapja maga is Parkinson-kóros beteg.

A több mint tíz éve tartó kutatásokon alapuló, korábban egyébként már holland tudósok műhelyében is felbukkant technológia egyáltalán nem tökéletes, egyes betegeknél egyszerűen nem működik, másoknál pedig az okoz gondot, hogy az oldalirányú mozgásokhoz el kell fordítani a készüléket – nyilatkozta a BBC-nek a rehabilitációs pszichológiát tanító dr. Will Young. Ugyanakkor a lézeres cipő a hiányosságaival együtt is sok Parkinson-kóros beteg életét megkönnyítheti, amíg nem születik jobb megoldás: Mel például ma már állandóan viseli, és így biztonsággal el tud menni bevásárolni, sőt akár táncolni is. Ráadásul az előzetes félelmeivel szemben az idegenek sem szólják meg a cipőin világító kütyük miatt – mint mondja, a legtöbben észre sem veszik a futurisztikus kiegészítőket, amelyeket egyébként az újabb eredmények alapján akár a szklerózis multiplexben szenvedők is eredményesen használhatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése