Már 14 évvel ezelőtt előre jelezte a világjárvány Larry Brilliant. Az epidemiológus egy TED-konferencián próbálta meg leírni, hogy mire számíthat az emberiség. Szerencsére, nem lett mindenben igaza, ugyanis azt valószínűsítette, hogy akár 100 millió ember is áldozatául eshet a fertőzésnek. Abban ugyanakkor igaza volt, hogy a járványt recesszió követi majd.
A Magyar Hang emlékeztet, hogy a Larry Brilliant volt az, aki a hetvenes évek közepén fontos szerepet játszott a járványos gyermekbénulás megfékezésében. A neves tudós most a Wirednek nyilatkozott, azt mondta, hogy a koronavírus-járvány korunk legjelentősebb járványa.
Brilliant szerint sokkal korábban be kellett volna zárkóznia az embereknek, hogy megelőzzék a világjárványt. A tudós elmondta, hogy jelenleg a vírus terjedését megállítani nem, de lassítani lehet, egészen addig, amíg nem készül el az oltóanyag, ami szerinte körülbelül egy-másfél év alatt várható.
A epidemiológus bár már 75 éves, nem fél a megbetegedéstől, és hisz benne, hogy az a megfelelő lépésekkel megállítható. A tudós szerint három lépést kell megtenni a vírus visszaszorítása érdekében:
- meg kell bizonyosodni arról, hogy tudunk-e már minden betegről, és elértük-e a fertőzöttség csúcsát,
- gyógymódot és oltóanyagot kell kifejleszteni,
- egészségügyi dolgozók és a rendfenntartók esetében meg kell győződnünk róla, hogy egészségesek, és nem adják tovább a vírust.
Larry Brilliant úgy gondolja, bármilyen gyorsan vonul le a koronavírus-járvány, az biztosan megváltoztatja a jelenlegi világunkat.
További koronavírussal kapcsolatos cikkeink:
- Egyre több gyógyszer fogy ki a patikákból
- Koronavírus: egyre több fiatal kerül kórházba az Egyesült Államokban
- Sikeresen kezeltek koronavírusos betegeket egy malária elleni szerrel