Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint Magyarországon jelenleg teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel – közölte a szervezet magyarországi irodavezetője, Ledia Lazeri pénteken a Kossuth Rádió műsorában.
Bár pár nappal ezelőtt a WHO főigazgatója még azt mondta, teszteljen minden ország, amennyit csak lehet, Ledia Lazeri szerint az új számok azt mutatják, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges. Pánikolás helyett nyugalmat kell meríteni ebből. Elmondta: a WHO napi kapcsolatban áll az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és kölcsönösen megosztják egymással az információkat, a WHO gyakorlati ajánlásait és a magyar kormány által tett intézkedéseket.
Ledia Lazeri mérföldkőnek nevezte, hogy Kínából az elmúlt 24 órában nem jeleztek új megbetegedést, ez ugyanis azt mutatja, hogy ismerjük már a járvány megfékezésének útját.
Jelenleg a járvány epicentruma Európa, de a vírus terjedésében különbségek vannak az országok között. Arra kell számítani, hogy a számok tovább nőnek majd, azt viszont nem tudni, mekkora ütemben – mondta, kiemelve, hogy Magyarországon volt idő tanulni és levonni a következtetéseket az olasz esetből. Szerinte az Európa-szerte látható intézkedések képesek lesznek megfékezni a járványt, és lehetővé teszik, hogy alacsonyabb esetszámmal érje el a csúcspontját.
(MTI)
A legfrissebbek a koronavírusról az nlc.-n:
- A koronavírus tünetei – alapinfók mindenkinek
- Már három halálos áldozat van Magyarországon
- Koronavírus: az időseken kívül náluk legnagyobb a betegség kockázata