A legtöbben, akik most apróbb balesetet szenvednek, vagy még elviselhető fájdalmaik, görcseik vannak, telefonon, illetve ha úgy nem sikerül, akkor interneten próbálnak információt szerezni, hogy mitévők legyenek. Ha így sem jutnak megfelelő tájékoztatáshoz, akkor sokan a közösségi médiában kérnek segítséget az ismerőseiktől. Mondanánk, hogy ne tegyék, de előfordulhat, hogy nem kapnak máshonnan információt. Fontos tudni, hogy a háziorvosi ellátás továbbra is működik!
Dr. Varga Zoltán háziorvos elmondta, hogy a legfontosabb, amit tudni kell, hogy a háziorvosi rendelések továbbra is működnek. A betegek jól teszik, ha rendelési időben telefonon kérnek előzetesen időpontot, így a koronavírus miatti fertőzésveszélyt is csökkenteni lehet azzal, hogy elosztva, lehetőség szerint egyenletesen kevesen vannak a váróban. Mivel a háziorvoshoz előzetes bejelentkezés nélkül is le lehet menni, sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, pedig a mostani helyzetben ez mindnyájunk érdeke lenne.
Igaz, hogy sokkal többen hívják most a rendelőket, és sokszor foglalt a vonal, de mégis érdemes türelmesnek lenni és megpróbálni telefonon kapcsolatba lépni a háziorvossal, mielőtt személyesen is lemennek a rendelőbe.
Fontos, hogy a betegek, bármilyen panasszal is érkeznek, tartsák be a következőket:
- Elindulás előtt mossanak alaposan kezet
- Fogják össze a hajukat
- Ha van rá módjuk, akkor a rendelőbe lépés előtt is fertőtlenítsék le a kezüket
- A váróban a lehető legtávolabb álljanak egymástól
- Ha megoldható, akkor inkább kint, a szabad levegőn várakozzanak, mint a zárt térben
- A váróban a lehető legkevesebb dologhoz érjenek, folyamatosan viseljék a maszkot és a kesztyűt
- Miután hazamentek a rendelőből, azonnal váltsanak ruhát, és zuhanyozzanak le
Ami a legfontosabb:
- A pletykákkal ellentétben nem kell otthon szenvedni, továbbra is van háziorvosi ellátás, ahonnan a beteget, ha szükséges, tovább utalják kórházi ellátásra, illetve gondoskodnak az akut fájdalmak csillapításában.
- Viszont nagyon fontos, hogy a betegek megértsék, hogy mekkora szükség van most a körültekintésre, az egymás iránt érzett felelősségre.
- Az állandóan szedett gyógyszerek receptjeiért nem szükséges, sőt nem is tanácsos a rendelőbe menni, azt telefonon is lehet kérni, és akkor felteszik az orvosok a EESZT-be, a „felhőbe”, illetve idősebb betegek receptjeit a hozzátartozóknak is kiadják.
- A gyógyszertárba se szükséges személyesen elmenni, elég, ha a kiváltó személy tudja a gyógyszertulajdonos TAJ számát, így megkaphatja a gyógyszereket.
Szakorvosi rendeléseknél általánosságban elmondható, hogy szakorvosi vizsgálatra jelentkező betegeknek a járvány idején előjegyzési időpontot nem adnak.
Az előjegyzett időponttal már rendelkező betegek vizsgálatát nem végzik el, ezeket a vizsgálatokat a járványveszély elmúltával soron kívül elvégzik majd, az új időpontokról értesítést fognak küldeni.
Akut vagy sürgős vizsgálatot (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) a beteg háziorvosa vagy a sürgősségi betegellátó kezdeményezhet beutaló alapján.
Az szakrendelőkbe akut beutalás esetén is csak a koronavírus fertőzéssel kapcsolatos kérdőívének megválaszolása és lázmérés után léphet be beteg, lehetőség szerint kísérő nélkül. A rendelkezések a központi operatív törzs és a kormány rendeleteinek végrehajtásaként értelmezendők. Ennek megfelelően visszavonásuk is a vonatkozó járványrendeletek értelmében fog megtörténni.
Megláttam a sok embert, és szinte már nem is fájt a fogam!
Zoltán hétfőn reggel arra ébredt, hogy nagyon fáj a foga. Bevett egy fájdalomcsillapítót, ami úgy tűnt, hogy kicsit segít is, de pár óra múlva a tükörben észrevette, hogy az arca feldagadt. Hívta a fogorvosát, de a rendelés nem működött, így pár perces internetes kutatás után megtudta, hogy Budapesten csak a Szentkirályi utcai fogászati rendelő ügyeletén tud segítséget kérni. Oda is ment, de annyian voltak a betegek, hogy inkább hazament.
„Egyáltalán nem vagyok pánikban a koronavírus miatt, de inkább megpróbálom kihúzni ügyelet nélkül, amíg lehet. Az arcomat borogattam, vettem be gyulladáscsökkentőt, és most elmúlt a fájdalom. Nagyon vigyázok most magamra, de ha muszáj lesz, maszkot és kesztyűt húzok, és visszamegyek. Még nem jött el az a pillanat, mert most ijesztőbbnek tűnik ott a várakozás, mint a csillapítható fogfájdalom, de sajnos tudom milyen az, amikor nem hat a gyógyszer és azonnal fogorvosra van szükség. Azt viszont megfogadtam, hogyha ennek vége, az első lesz, hogy rendbe tetetem az összes fogom, mindegy, mennyibe kerül!”
A háziorvos szerint a fogfájdalmat mindenképp érdemes kezeltetni, ha legközelebb is jelentkezik, mert a nagyon erős és elviselhetetlen fájdalmon kívül más szövődményei is lehetnek. A rendelőben a fentiek szerint kell eljárni, de érdemes elmenni az orvoshoz és nem szenvedni feleslegesen.
Elképesztő fájdalomra ébredt, a patikus segített
Eszter egyik éjjel arra ébredt, hogy elviselhetetlen szorítást érez a rekeszizma alatt, majd pár perc görnyedt sétálgatás után hányni kezdett. Nagyon megijedt, mert előtte soha nem érzett ilyet. Hívta az ügyeletet, de nem sikerült elérnie senkit telefonon, ezért felhívta az édesanyját, aki azonnal tudta, hogy ez az epegörcs tünete, és görcsoldót javasolt, ami viszont nem volt otthon.
„A férjem lement az ügyeletes patikába, szerencsére hajnali kettőkor senki nem állt előtte, és a patikus hölgy nem csak görcsoldót, hanem egy erős fájdalomcsillapítót is adott, és elmondta, hogy a kettőt együtt kell szedni, úgy sokkal hatásosabb. Bevettem itthon a két gyógyszert, és valóban jobban lettem, el is tudtam aludni. Másnap utánaolvastam az epebajnak az interneten, és most szigorú epediétán vagyok. Semmit nem eszek, amit felsoroltak a cikkekben, mert még egyszer ilyen fájdalmat nem szeretnék átélni! Borzalmas volt. Tulajdonképpen üres teán, rizsen és háztartási kekszen kívül semmit nem merek magamhoz venni, de úgy döntöttem, hogy akár egy évig is elvagyok ezen, csak múljon el a vírusveszély, és jussak el egy ultrahangra, ami után, ha szükséges, műtsenek meg.”
A háziorvos szerint is az első és legfontosabb ilyen esetben a komolyan vett diéta betartása, de ha később is előfordul görcsös fájdalom, mindenképp fel kell keresni a háziorvost.
Máskor se tudnának vele mit kezdeni, de akkor legalább tudnám, hogy tényleg eltört-e
Gabi se járt jól, ő szombaton úgy belerúgott az ágy lábába, hogy alighanem eltörött a nagylábujja.
„Akkor nagyon fájt, de hát ilyen az ágylábba rúgás, szerintem mindenki ismeri. Viszont fél óra múlva akkora lett az ujjam, mint egy nagy krumpli, és annyira fájt, hogy nem tudtam ráállni. Éjjel volt, ráadásul hétvége, így meg se próbáltam vele sehova menni. Fagyasztott zöldborsóval jegeltem, az jól is esett, és a fájdalmon is csillapított. Másnap arra ébredtem, hogy még mindig krumplira hasonlít, de már lila is, úgyhogy utána néztem a dolognak, hogy mit lehetne ebben az esetben csinálni. Mivel mindenhol azt olvastam, hogy ezzel a töréssel „békeidőben” se tudnak igazán mit kezdeni az orvosok, ezért nem erőltettem a balesetibe való besántikálást.
Az enyémhez hasonló sérülés esetén ragtapaszos rögzítést szoktak javasolni négy hétig. Állítólag lehet járkálni, sőt még jót is tesz a gyógyulásnak. Sokat kell feküdni, vagy ha ülök, akkor felpolcolt lábbal. Már nincs annyira bedagadva, és a színe is jobb. Amerikában orvos egy volt osztálytársam, ő chaten azt mondta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy valóban eltört, de a törés általában 4-6 hét alatt gyógyul meg, és óvatosan már a negyedik héten terhelhető lesz fájdalom határon belül. Addig is szedek fájdalomcsillapítót, ha szükséges, és ha majd tudok, akkor acélbetétes bakancsot húzok a lakásban is, addig papucsban vagyok egész nap.”
A háziorvos szerint a lábujjtörést nagy valószínűség szerint csak pihentetéssel lehet gyógyítani, de annak megállapítására, hogy valóban mi is történt, mindenképp orvosra van szükség. A traumatológiai ellátás szűkítése és megváltoztatása miatt azonban azt mérleglik az orvosok, milyen baleseteknél lehet kikerülni vagy elhalasztani a műtéteket, ugyanis a járvány súlyosbodása esetén minél több szabad lélegeztetőgépre és ehhez értő szakemberre lesz szükség. Fontos, hogy most mindenki még a szokásosnál is jobban vigyázzon magára!
Meggyógyulunk!
Egy 101 éves férfi kigyógyult a koronavírus-fertőzésből
Már a koronavírusos betegek fele meggyógyult