A norvég kutatók szerint nyugodtan járhatsz edzőterembe

nlc | 2020. Június 30.
Megvizsgálták, hogy nagyobb-e a koronavírus-fertőzés kockázata az edzőtermekbe és kiderült: nem.

Négyezer önkéntes bevonásával végeztek kísérleteket norvég epidemiológusok, hogy kiderítsék, nagyobb-e a koronavírus-fertőzés kockázata, ha edzőterembe járunk. Az Index cikke szerint öt oslói edzőtermet nyitottak ki a kísérlet kedvéért, ahová csak a vizsgálat résztvevői járhattak.

Nem nagyobb a fertőzésveszély (Fotó: dusanpetkovic, iStock)

1868 főből állt a kontrollcsoport, közülük senki nem lett koronavírusos, míg az edzeni járó 1896 emberből mindössze egyvalaki fertőződött meg, de róla is kiderült, hogy egy kórházi látogatás során kapta el a vírust.

Az Index cikke megjegyzi, hogy mivel senki nem volt beteg, mikor edzőterembe ment, így nem tudni, hogy a tünetek megjelenése előtt vagy enyhe tünetek mellett hány másik embert fertőzött volna meg, azaz milyen kockázatokkal jár, ha használja a gépeket, az öltözőt, és együtt edzenek beltérben. Mindenesetre azt megmutatja, hogy alacsony esetszám, azaz alacsony kockázat mellett az edzőtermek sem veszélyesebbek mint más helyek. 

Nekilátnál az edzésnek?

Exit mobile version