Egészség

91 évesen kezdett gyúrni a nagypapa: hetente háromszor jár le a terembe

Íme, egy igazi, felemelő „sohasem késő” típusú történet.

Igencsak magasra szaladt az alabamai Semmes-ben működő Anytime nevű edzőterem munkatársainak szemöldöke, mikor beiratkozáskor meglátták Lloyd kitöltött adatlapját. A nagypapa ugyanis, aki tavaly év eleje óta szorgalmasan, következetesen heti három alkalommal eljár hozzájuk, elmúlt 91.

A történet azok után terjedt el az interneten, hogy az edzőterem megosztott egy Facebook-bejegyzést arról, hogy Lloyd kapja tőlük januárban a „hónap sportolója” elismerést. A posztban egy képet is közöltek az idős edzőtermi tagról, és ha bárki kételkedne hajlott kora felől, a fotó mellé a férfi már említett adatlapját is mellékelték.

Mint kiderült, Lloyd azután döntött a rendszeres, intenzív testedzés mellett, hogy azt tapasztalta, egyre nehezebben tudja ellátni az egyszerűbb, hétköznapi feladatokat. Egy évnyi kitartó munka után, mely heti három alkalommal leginkább a futópadon zajlott, Lloyd elmondása szerint megvalósította a célját: sokkal jobban érzi magát, és jóval hatékonyabb, rugalmasabb lett.

A sportos nagypapa hozzátette, édesapja számára a minta, aki ugyanezt az attitűdöt képviselte: nem ismert lehetetlent és soha nem adta fel, még idős korában sem. Így ő is eldöntötte, megőrzi az erejét, és tesz az egészségéért, amíg csak lehet.

Maguk a terem munkatársai is megerősítették, Lloyd egy éve valóban hetente háromszor meglátogatja őket, hogy eddzen, és példájával hatalmas inspirációt jelent számukra és természetesen vendégeik számára. Azért pedig külön hálásak neki, hogy pozitív hozzáállásával és kisugárzásával mindig mosolyt csal az arcokra.

(Via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top