Az egyéves Luna Fenner sokat nevet, kiegyensúlyozott és boldog – pontosan olyan, mint bármelyik vele egykorú gyerkőc. Még nem tudja, hogy az emberek nem a ragyogó személyisége, hanem az egész arcát beborító, maszkszerű anyajegye miatt bámulják lépten-nyomon.
Az Egyesült Államokban élő kislány szülei attól tartanak, hogy a hatalmas kiterjedésű anyajegy elrákosodhat gyermekük arcán, ezért gyűjtésbe kezdtek, hogy Oroszországban elvégeztethessenek egy anyajegy eltávolító műtétet Luna arcán. A TV2-nek nyilatkozó bőrgyógyász szakember, Dr. Kriston Renáta elmondta, az olyan nagy kiterjedésű, veleszületett anyajegy, ami Lunának is van, extrém ritka.
Hozzátette, az anyajegy-eltávolító műtét mindenképp nagyon bonyolult lesz majd: „Az arcon azt gondolom, hogy technikailag még nehezebb egy ilyen beavatkozás” – mondta, majd hozzátette, a műtétet végző szakembereknek külön kihívást jelenthet majd, hogy Luna esetében olyan testrészről van szó, amit nem tud elrejteni mások elől.
Olvass még több különleges bőrelváltozásról az nlc-n:
- 5 vitiligós nő, aki büszkén vállalja a testét
- Nem engedi eltávolítani kisfia arcáról a hatalmas születési foltot az anyuka – fotók
- Egész életében bántották bőrhibája miatt a lányt – most arra tanít, hogyan fogadjuk el magunkat