Aszfalt helyett erdőtalajjal borították a játszóteret, bámulatosan megerősödött a gyerekek immunrendszere

nlc | 2020. Október 16.
Finn kutatók erdőtalajra cserélték több játszótér aszfaltját, és már egy hónap után jelentősen erősebbé vált a gyerekek immunrendszere.

Az aszfalt helyett erdőterületről származó talajjal és növényekkel borított játszótér erősíti a gyerekek immunrendszerét – állapították meg finn és cseh kutatók.

A Science Advances című folyóiratban publikált tanulmány alapjául szolgáló korábbi kutatások eredményei azt sugallják, hogy az autoimmun betegségek, úgy mint gyulladásos bélbetegségek, 1-es típusú diabétesz, ekcéma és asztma, világszerte megnövekedett arányának egyik oka, hogy a gyerekek nem találkoznak olyan természetes anyagokkal, amelyek biztosítják az immunrendszerük megfelelő érését.

Ezen elmélet szerint a porral, földdel és pollennel való rendszeres érintkezés erősíti az immunrendszert a gyermekkorban – olvasható a Medicalxpress című tudományos hírportálon.

A kutatók szerint a városiasodott területek egy részén élő gyerekeknél a legmagasabb a kockázata annak, hogy nem kerülnek kapcsolatba ilyen természetes anyagokkal, ami magyarázatot adhat arra, hogy esetükben miért magasabb az autoimmun betegségek előfordulási aránya.

Így tesztelték az elméletet a kutatók:

A szakemberek ugyan elismerik, hogy a tanulmányukba bevont alanyok száma alacsony – mindössze 75 fő –, ám az elképesztő adatok megkövetelték az eredmények publikálását.

A szakemberek szerint további vizsgálatokra van szükség annak megerősítéséhez, hogy az ilyenfajta környezeti változtatások jótékony hatással vannak a gyermekek egészségére.

(MTI)

Még több cikk a játszóterekről az nlc-n:

Exit mobile version