Merkely Béla: csökken a fertőzöttek aránya

nlc | 2020. November 27.
Merkely Béla szerint a csütörtöki kétezerrel több új fertőzött nem azt jelenti, hogy a járvány erőre kapott, hanem a gyorstesztek miatt nőttek a számok.

Négy egyetem adataiból arra lehet következtetni, hogy Magyarországon csökken a pozitív koronavírus-fertőzéssel regisztráltak aránya – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

Merkely Béla elmondta, a csütörtöki plusz 2000 fertőzött nem azt jelenti, hogy a járvány „erőre kapott”, hanem az úgynevezett antigéntesztek – amelyekkel a tanárokat is szűrik – miatt nőttek a számok.

Tehát az országos tesztelésnek köszönhetően több pozitív eset jelenik majd meg – magyarázta, hozzátéve, hogy a PCR-, tehát az örökítőanyagot vizsgáló tesztek végeredményében nincsen eltérés, sőt ezek alapján fokozatosan csökken a fertőzöttek száma.

A karácsonyi ünnepek kapcsán megjegyezte, ha egy család nagy része már átesett a betegségen, akkor nagy valószínűséggel nem fertőződnek meg újra, hiszen csak nagyon kevés olyan esetről tudnak, ami biztosan ismétlődött. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy azok, akik már átestek a betegségen, felelőtlenül viselkedhetnek, nekik is be kell tartani a járványügyi előírásokat.

Kitért arra is, a vakcina megérkezése előtt fel kell mérni, hogy mennyien eshettek át a fertőzésen. A saját becslése szerint körülbelül másfél millióan, tehát a magyarországi népesség mintegy 15 százaléka. Hozzátette, a beoltottak és a betegség ellen már védettek aránya összességében el kell, hogy érje a népesség 60 százalékát.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

További hírek a koronavírus-járványról:

Exit mobile version