Vakcina: Nobel-díjat követelnek Karikó Katalinnak

nlc | 2020. December 28.
A világ egyik leghíresebb tudósa szólalt fel az ügyben.

„Give this woman a Nobel Prize”, azaz Nobel-díjat neki – tweetelte Richard Dawkins neves evolúcióbiológus. Ezzel méltatta a magyar kutató, Karikó Katalin munkásságát – szúrta ki a hvg.hu. Karikónak alapvető szerepe volt a BioNTech/Pfizer-féle koronavírus-vakcina kifejlesztésében. Ő ugyanis a BioNTech nevű cég magyar alelnöke, aki kutatótársával, Drew Weismann-nal együtt dolgozta ki a mostani koronavírus-vakcinák alapját, az úgynevezett hírvivő RNS-t – emlékeztet a portál.

Dawkins a Wired róla szóló, december elején megjelent cikkét is megosztotta, azt a részt kiemelve, hogy amikor Karikónak azt mondták a Pennsylvaniai Egyetemen, hogy kutatóként nem felel meg a kívánalmaknak, amikor pedig elhagyta az intézményt, csak nevettek, hiszen cégének, a BioNTechnek „még honlapja sincs”.

Kiemelt kép: Wikipédia

További cikkek a témában

Exit mobile version